. A karácsony előtt megszületett kedvező döntés értelmében a Magyar Kormány az önkormányzat feladatinak ellátására 150 milliós támogatást biztosít, melyet útfelújításra kíván fordítani az elkövetkező években a település, folytatva a tavalyi évben megindított út- és járdafelújítási programját.
A 2016. év végi kedvező döntés jelentős fejlesztési lehetőséget biztosít a város számára, mely a korábbi évek támogatásaihoz képest is kiemelkedő mértékű. Mint ismert, a 2016-os évben több mint 100 millió forint összeget tudott fejlesztésekre fordítani a település, melyből megújult a Csokonai és Szombathelyi utca. Továbbá központi forrás segítette a Csepregi Közös Önkormányzati Hivatal első emeleti szintjének átépítését is, mely utóbbit csepregi vállalkozók végezték.
Soha ilyen nagymértékű címzett kormányzati támogatás nem érkezett városunkba - értékelte a pozitív hírt Vlasich Krisztián polgármester, hozzátéve, hogy minden eddigi ilyen mértékű forrás pályázati támogatás volt. Kiemelte: a most kapott összeget viszont címzetten a csepregi polgárok kapták Magyarország Kormányától. A most kapott címzett támogatás is az összefogást jelzi, hiszen a Kormány az önkormányzattal együtt az itt élők érdekeit és igényeit tartja szem előtt. Az új képviselő-testület is jól dolgozik, a kitűzött fejlesztési célokat elkötelezetten támogatják - mondta el Vlasich Krisztián polgármester, hozzáfűzve, hogy a későbbiekben is a város folyamatos fejlesztése a cél, melyhez a sikeresen előkészített és a már benyújtott pályázatokon további forrásokat is remélnek.
A Kormány által most nyújtott támogatás lehetőséget biztosít a megoldásra váró és a jövőben tervezett feladatok mielőbbi elvégzésére, hiszen a kapott összegnek köszönhetően nagyobb ütemben folytatódhat a város belterületi útjainak helyreállítása - nyilatkozta Szarka Anikó a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke. Az előkészítettségnek köszönhetően terveink szerint az Alkotmány és a Fehér utcák felújítása kezdődhet meg elsőként még ebben az évben, de a városvezetéssel a közeljövőben további utcák felújítását is tervezzük - foglalta össze a következő időszak terveit az elnök.