Gyalóka
2020. február 17-én testületi ülést tartott Sopronhorpács Közös Önkormányzati Hivatala a Sopronhorpácsi Művelődési Házban. Gyalóka, Szakony, Répcevis, Und, Zsira és Sopronhorpács községek polgármesterei és képviselői gyűltek össze, és a testületi ülés keretében hallgatták meg a Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének beszámolóját a 2019. évi működésről, tájékoztatást kaptak a 2020. évi tervekről, lehetőségekről, valamint megtárgyalták és elfogadták a 2020-as költségvetést.
Csepreg
Ahogy az már Csepreg lakói előtt régóta ismeretes, a város Rákóczi utcai Répce hídja, illetve a Rákóczi, Petőfi, Kőszegi utcai utak végleg megérettek a felújításra.
Csáfordjánosfa
Németh Albert Viktor vagyok, Csáfordjánosfa polgármestere. Örülök, hogy falunk is csatlakozott a Répcevidék újságolvasói köréhez.
Bük
Ünnepélyes keretek között adták át a felújított szociális otthont 2020. január 13-án.
Szakony
Az októberi választáson egyenlő eredmény született.
Tompaládony
Csepreg
Október 30-án – szép számú érdeklődő jelenlétében – megalakult az új csepregi képviselőtestület. Dóra György, a helyi választási bizottság elnöke ismertette az október 13-i önkormányzati választás csepregi eredményét. Jó munkát kívánt a testületnek, s átadta a megbízóleveleket.
Sajtoskál
2019. október 29-én, kedden 17 órakor ült össze Sajtoskál képviselő-testülete. A gyűlés hét napirendi pontból állt. Legelsőként a Helyi Választási Bizottság elnöke, Kelemen Frigyesné ismertette az október 13-ai önkormányzati választás eredményét, s gratulált minden megválasztott képviselőnek.
Tormásliget
Az idei évben is megtudtuk tartani azokat az eseményeket, amiket minden évben.
Iklanberény
Október 13-án az egész ország az önkormányzati választásokra figyelt. A régió legkisebb településén, Iklanberényben 61 választásra jogosultból 52 helyi tett eleget állampolgári kötelezettségének. 2 polgármester közül lehetett választani, és 3 képviselőjelölt várta a szavazatokat.
Csepreg
Nem szándékozom borzolni a kedélyeket, de ígéretemhez híven engedjék meg, hogy beszámoljak Csepreg Város Önkormányzata anyagi helyzetéről. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kialakult helyzetért nem az előző ciklus képviselőit tartom felelősnek, és nem azért mert én is, mint egykori képviselő a testület tagja voltam. A lentebb olvasható beruházási és fejlesztési tételek többségében polgármesteri hatáskörben kerültek megrendelésre, illetve a polgármester által előterjesztett módon fogadta el azokat a testület. Az Önkormányzat számlaegyenlege: 319 837 247 Ft
Tormásliget
Tisztelettel szeretném megköszönni az ismételt bizalmat! Nagyon meg vagyok hatódva, hiszen a hatodik ciklusomat kezdem meg mint Tormásliget polgármestere. Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, és azoknak a részt vételét is, akik nem rám adták a voksukat.
Sopronhorpács
Az idei évben Sopronhorpács Község Önkormányzata több pályázatot is benyújtott, melyek közül októberben kettő is nyertesen került ki. Az egyik a Magyar Falu Program által kiírt „Eszközfejlesztés belterületi közterület karbantartására” témában került beadásra, mely pályázat keretein belül egy közterület rendező Iseki TXG 237 típusú kompakt traktor megvásárlására kapott 11 millió forint támogatást a község.
Zsira
Az ünnepélyes út átadásra szeptember 4-én délután került sor. Az átadáson megjelent: Németh Zoltán a Győr-Moson-Sopron megyei Közgyűlés elnöke, Barcza Attila országgyűlési képviselő és Kiss Boglárka a NIF Zrt. szóvivője.
Csepreg
Szeptember 19-én ünnepélyes keretek közt adták át a csepregi Bognár Ignác utca önkormányzati forrásból megújult szakaszát, s gurulhatott végig a sima aszfaltfelületen az első autó.
Csepreg
Szeptember 4-én adták át Családbarát Önkormányzat díjakat a Parlamentben, Csepreg város kitüntető szakmai és erkölcsi elismerését Vlasich Krisztián polgármester vette át.
Bük
Bük városát átszelő főutat adtak át a forgalomnak október 9-én.
Csepreg
Ágh Péter országgyűlési képviselő és Vlasich Krisztián polgármester egy újabb örömteli hírt jelentett be a csepregi polgároknak, hiszen a városvezetés újabb fejlesztésbe kezdhet a Magyar Kormány támogatásával.
Csepreg
A tudatos és racionális gazdálkodásnak köszönhetően újabb eszközzel bővült Csepreg Város Önkormányzatának gépparkja, saját költségvetési forrásból beszerzett gépet adtak át a képviselők.
Csepreg
A képviselő-testületi szövetség által meghirdetett út- és járdafelújítási program keretében zajlanak a járdaépítési munkálatok.
Csepreg
Javában zajlik a labdarúgásnak otthont adó városi sportlétesítmény további fejlesztése, új kerítés és három kapu épült.
Bük
A Répcementi Férfikar Presser Gábor és Adamis Anna Miénk itt a tér című dalával nyitotta a városháza melletti, gyönyörűen megújított terület átadását.
Csepreg
Sikeres önkormányzati pályázat eredménye az új egészségügyi eszköz, mely nagyobb biztonságot nyújt a városi polgároknak és a labdarúgómérkőzésekre kilátogatóknak.
Csepreg
Elfogadták a városvezető meghívását és a III. Csepregi Palacsinta Fesztiválon is részt vettek a kínai Nanning város képviseltében érkező népes delegáció tagjai.
Szakony
Ünnepélyes keretek között június 27-én adták át a felújított Répce-hidat Szakonyban.
Csepreg
58 millió forintból újul meg Csepreg városában az utak alatti szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer, a sajtótájékoztatót követően konzorciumi megállapodást írtak alá.
Zsira
Idén nyáron elkezdődött és várhatóan őszre elkészül Zsira település és az osztrák oldali Locsmánd összeköttetését biztosító út felújítása.
Csepreg
Az önkormányzat út-és járda felújítási programjának folytatásaként kapott új útburkolatot a Bognár Ignác utca, mintegy 235 méter hosszan.
Meszlen
A napokban a 90 éves Németh Józsefnét köszöntötte Őri Zoltán Meszlen község polgármestere.