Csepreg
Csepreg Város Önkormányzata az idei esztendőben is felköszöntötte azokat a házaspárokat, akik jubiláltak, így idén az 50., illetve az 55. házassági évfordulójukat ünneplő házaspárok meghitt, örömteli pillanataiban osztozhattunk.
Csepreg
Több szempontból is eredményes évet zárt Csepreg és hasonló folytatást remél a polgármester, hiszen majdnem 1 milliárd forint értékben készítettek elő és nyújtottak be fejlesztési pályázatokat.
Nagygeresd
A nagygeresdi önkormányzat saját beruházásban új kerítést építtetett a kisgeresdi, illetve nagygeresdi temetőben, 3 millió forint értékben.
Csepreg
Egy kedves gesztus, s egyben új hagyomány született meg 2016-ban Csepregen, hiszen a Város Polgármestere, Vlasich Krisztián minden újszülöttet felkeres otthonában és a település vezetőjeként köszönti a legfiatalabb lakosokat.
Csepreg
Az elmúlt hetekben megkezdődött Csepreg Város Önkormányzatának akciója, melynek során ingyen tűzifát osztottak a rászorulóknak. Fokozott figyelmet fordítottak mindazokra, akik számára a hideg elleni védekezés komoly kihívást jelent a kemény mínuszokban.
Nemesládony
Felújítanák az orvosi rendelőt, utca és járda újulhat meg, és ha minden jól alakul, négy év múlva szennyvízcsatorna is lesz a faluban. Nemesládony 2016. végén.
Csepreg
Tizenhárom éve indult el Sopronból az a hagyomány, melyet Perkovátz Tamás és a Perkovátz-Ház Baráti Köre indított útjára még 2004 évben.
Csepreg
Az idei esztendőre tervezett járda felújítási program tovább folytatódott, hiszen ebben az évben már felújításra került az Ady és a Vörösmarty utcák teljes járdaszakasza.
Csepreg
Ünnepélyes keretek között, 2016. október 4-én megalakult Csepreg város szeptember végén újonnan megválasztott Képviselő-testülete.
Répcevis
Energiatakarékossá tennék az ovit, záportározót terveznének és burkolnák a Pákác patakot, és költenének járdafelújításra is – tervek Répcevisen 2016 őszén. Hollósi Péter polgármester számolt be az aktualitásokról.
Lócs
Termálpark nem lett, de a régi iskolával kezdenének valamit. Persze csak pályázati pénzből, ha lesz rá lehetőség. Van Lócson történelmi titok és már-már rekord mennyiségű rózsa is. Interjú Horváth Istvánnal, Lócs polgármesterével.
Csepreg
Nagyszabású út és járdafelújítási program indult el a városban, hiszen önerőt is felhasználva állami pályázatok segítségével, ütemezetten újítja meg járdáit és útjait a jelenlegi városvezetés.
Peresznye
Három épület felújítását is tervbe vették Peresznyén, pályázati forrást remélnek a szépítéshez.
Csepreg
17:30-ig a részvételi adatok a táblázatban olvashatók. A következő részvételi adatokat és részeredményeket, 19 óra után közöljük.
Csepreg
Választási bizottság határozata a mellékletben olvasható. Fotó: vaol.hu
Csepreg
Szeptember 25-én nálunk értesülhet a választások eseményeiről első kézből.
Csepreg
A lakók folyamatos kéréseit meghallgatva tovább folytatódik a járdafelújítás Csepreg Városában.
Csepreg
Augusztus 14-én vasárnap a Répcementi Napok – Csepregi Búcsú keretében került sor Csepreg Város legtöbbet emlegetett, s egyik legkritikusabb állapotában lévő utcájának ünnepélyes átadására.
Bük
A 10 Vas megyei mentőállomás egyikét, a Büki Mentőállomást az önkormányzat építtette 2000-ben, majd üzemeltetésre az Országos Mentőszolgálatnak adta át.
Csepreg
Az idei évben is ütemezetten haladnak a munkálatok, melyek során folyamatosan megújulhatnak Csepreg Város hosszú évek óta elhanyagolt bérlakásai.
Répceszentgyörgy
– A közösségi tér nyertes pályázatból újult meg – mutatta a legutóbbi legnagyobb fejlesztést a beszélgetés elején Gróf Istvánné, Répceszentgyörgy polgármestere.
Csepreg
Július első hetében három új paddal bővült a Közösségi Szolgáltató Központ előtti árnyas terület, egy új pad pedig a fagylaltozó mellé került elhelyezésre.
Csepreg
Sikeres és eredményes a közfoglalkoztatás Csepregen, melynek hatékony működtetéséhez újabb kormányzati támogatás nyert el a Város.
Csepreg
Július elejével megkezdődtek az útfelújítási munkálatok abban a csepregi utcában, melynek lakói évek óta rengeteg megkereséssel fordultak a korábbi városvezetés felé.
Sopronhorpács
Az óvodafelújítás és bölcsődekialakítás tervével kezdte Talabér Jenő polgármester. Ugyanis van igény a legkisebbek ellátására, szerencsére gyarapszik a falu. – Most 826 fős a lakosságszám, nem sok, de nem is vagyunk kevesen és sok a beköltöző, jelenleg csak két-három eladó ház van, ugyanis a fiatalok felvásárolták, nagyon sok kisgyerek van – sorolta a polgármester.
Csepreg
Csepreg Város Önkormányzata az idei esztendőben már több lakáshitelével bajbajutott családon segített, hiszen voltak olyanok, akik olyan élethelyzetbe kerültek, melynek következtében közel álltak ahhoz, hogy elveszítsék fejük fölül a fedelet. Sajnos azonban volt olyan család is, akiket kilakoltattak így azonnali segítséget kellett nyújtania számukra az önkormányzatnak.
Iklanberény
Idén is találkoznak majd a Berények, nevezett a Virágos Falvak európai versenyére Iklanberény és sok-sok pályázati terv is van.
Csepreg
A Városgazdálkodás szakemberei a közfoglalkoztatotti állománnyal kiegészülve hozzákezdtek az idei esztendőre tervezett járda felújítási munkálatokhoz.
Chernelházadamonya
– Sok jó dolog történt a községben és reméljük, történni is fog – summázta már a beszélgetés elején Németh László, Chernelházadamonya polgármestere.
Csepreg
Csepreg Városa az idei esztendőben is csatlakozott ahhoz az országos hulladékgyűjtési akcióhoz, mely jelenleg hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma.
Csepreg
17 órakor meglepő módon pénzügyi bizottsági ülés kezdődött 8 percben. 17 óra 8 perckor kezdődött az ülés. Napirendi pontok közé felvették a testület feloszlatását kezdeményező indítványt.