2020. július 10. péntek
[Répcevidék]

Történelmi nyomvonalon

Rendhagyó történelemórákkal tarkított túrát tettek a Nádasdy Tamás Szakközépiskola tanulói és tanárai szeptember 27-én. Képzeletbeli utazáson vettek részt Ágh Ernő vasúttörténeti előadása alatt, majd a Csepreget Répcevissel összekötő nyomvonalon haladva elértek a határhoz, ahol Dorner Kornél igazgató, történelem szakos tanár tartott hadtörténeti órát a határsávról. Sor került egy, az iskola ötvenéves jubileumához kapcsolódó játékos vetélkedőre is, valamint az immár hagyományos lövészetre és főzőversenyre is.
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Történelmi nyomvonalon
Történelmi nyomvonalon