megvalósulási feltételeit a TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0527„A megújulva megőrzés\\\\\\\" programja biztosította.
A táborban három kamaracsoportban 26 zeneiskolai tanuló nagy szorgalommal és lelkesedéssel dolgozott. Egy énekes kamaracsoportban, egy reneszánsz táncokat játszó kisegyüttesben, és a fúvós együttesben 4 napon át párhuzamosan folytak a próbák. A csoportokat Neuliszt Anikó, Benkőné Krizmanich Edina, Iliás Attila és Nagy Bálint zenetanárok vezették. Két hangversenyen az érdeklődő közönség is bepillanthatott, belehallgathatott a tábori „munkába\\\\\\\". Kedden 24-én délután a Promenádon, 26-án csütörtökön a zeneiskola kamaratermében élvezhette a közönség az ifjú muzsikusok lelkes előadásait. A próbákat nagyon jó hangulatú közösségi játékok szakították meg. Szerda délután egy játékos zenetörténeti vetélkedőn mérték össze a csapatok tudásukat. Csütörtök délután a szülőkkel közösen a turistaszálló udvarán egy szalonnasütéssel egybekötött játékos délutánt tölthettek el a diákok. A hetet egy gyönyörű buszos kirándulás koronázta. A zirci és pannonhalmi apátság, könyvtár és arborétum megtekintése után Fertődön Joseph Haydn emléktábláját koszorúzták meg a zenebarátok.
A tábor lehetőséget biztosított a közös muzsikálásra, a csoportok összekovácsolódására, a zene közösségteremtő ereje által.
Bízunk abban, hogy a táborban kapott élmények a következő tanévre is erőt, lelkesedést adnak mindannyiunk számára, és a következő tanévet is ugyanitt, ugyanekkor ismét egy nagyszerűen sikerült zenei táborral zárhatjuk.
Krizmanich Edina