Versek...

T. M. Zs.:
Evoé!

Serken a fű lovam lába alatt.
Herseg a fű zöldje, ahogy beleharap.
Zsugorodik fényre a víztócsa széle,
Felszippantja cseppjét a reggeli nap.

Ragyog örökzöld bokrom levele,
Rebbennek ágai a madárka alatt.
Kedvem is mozdul a fény erejével
Arcomon langyos szelek játszanak.

Hát itt vagy! Megjöttél!
Evoé, Tavasz!

Büki Attila:
HANGOK HAIKURA

a szegény ember
otthona a természet
hol boldog s dalol
a gazdag ember
fél a szegény dalától
s kincse mulandó

Sárváry László:
Hegyalja
(Tavasz)

A fák ágán
madársereg
csicsereg.
A fagyos felhő
messze száll,
messze már.
A patakon
fény csillan,
perc suhan
sebesen.
Orbán György:
Engemet is gondolat bánt...

Engemet is gondolat bánt, egy:
magyarságom ma gyáván élni meg!
Megbújni, mint tolvaj,
pedig semmit sem lopott,
miközben féregfoggal rágnak
az igazi tolvajok.
Hallgatni sunyin rágalmazásokat,
pokolra engedni igazságomat.
Elárult hazában hazátlanul élni,
elárvult földön nyugovóra térni.
Ne ily sorsot adj, Istenem,
ne ez legyen a végzetem!
Legyek nyelv, mely tanúsít engemet,
hangomon át hallják nemzetemet.
Legyek szív, mely hőseinkért dobog,
síkra lépve miattuk alkotok.
Őértük dobom le Európa láncát,
parlamentarizmus hamis szabadságát.
Keletre és délre harsog a gyalázat,
magyar történettel mossam le e mázat.
Megtarthassam én,
ami az enyém!
Ahol kell, ott folyjon, fecsegjen a Duna,
szénarúddal mutassam: nem oda Buda!
Végszavam egy örömteli ország
nemzeti vásznába sokszorozzák.

Csak a lelkemen át
vívhatok csatát,
száguldhatok fényes diadalra
az ellen, ki becsületem falja.
Magyar szélbe szórt eszméket
dalol újra a költészet.
Elérkezik a nagy
feltámadási nap,
amikor a bátran élők hősök lesznek,
Isten színe előtt elégtételt vesznek.