2022. november 28. hétfő
[Répcevidék]

Tompaládony büszkesége

yde
Ünnepélyes keretek közt, június 17-én, a Bői Általános Iskola tanévzáró ünnepélyén és ballagásán vehette át az iskola végzős tanulója, a tompaládonyi Molnár Brigitta Dr. Vincze György körjegyzőtől a „Répce-vidék nyíló virága”-díjat sokéves kulturális tevékenységéért.

Az elismerésben olyan fiatalok részesülhetnek, akik már általános iskolai éveik alatt jelentős értékőrző tevékenységet végeznek a Répce-vidék kultúrájáért, hagyományaiért. A szép üvegrózsát és a 10 ezer forintos könyvutalványt a pályázat készítője, Vincze Veronika, Brigi osztályfőnöke és magyartanára, mentora is megkapta, aki a felső tagozatban segítette a különböző vers-és prózamondó versenyekre való felkészülését.
Brigitta már egész kis korától aktív szereplője volt Tompaládony kulturális eseményeinek. Általános iskolásként számos vers-, mese- és prózamondó verseny, kulturális szemle sikeres résztvevője volt. Nívó-díjak, kiemelt arany minősítések kötődnek nevéhez Csepregtől, Bükön át egészen Sárvárig. Az alsó tagozatban felkészülését tanítója, Hajós Attiláné, Gabi támogatta, de a háttérben mindig ott állt az édesanya Molnárné Ozsánna Beáta, aki maga is igazi közösségi ember.
Brigitta édesanyjával és nővérével tagja a Tompaládonyi Fiatalok Társulatának és a csepregi Mosoly Tánccsoportnak is, valamint éveken át szerepelt iskolája színjátszó csoportjában. Rendszeresen részt vesz falunapokon, bálokon a térségben. Kulturális tevékenységét valószínűleg gimnáziumi évei alatt is folytatja majd, hisz számára ez már „életforma".

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Tompaládony büszkesége