2022. december 5. hétfő
[Répcevidék]

Születésnapi koncert

Születésnapi koncert
Az elmúlt öt év munkájának gyümölcsét, korábbi, de vadonatúj műsorszámokat is láthatott, hallhatott a Vocal Spirit jubileumi koncertjére összesereglett lelkes,

tetszését és rajongását többször viharos tapssal kifejező közönség. Az igényes könnyűzenét feldolgozó, változatos zenei utazás egyik hangulatból a másikba repítette a jelenlevőket.
Az öt évvel ezelőtt először bemutatott nyitószám nem vesztett hatásából. Aztán következett a 1920-as évek „bűnben gazdag" Chicagója, a jazzkorszak virágkora. hamisíthatatlan miliőjének élethű, ötletekben gazdag megjelenítése, majd a füstös lokálok, összesimuló párok világát idézte a már többször, nagyszerű énekléssel előadott népszerű sláger. A második részben megszólalt a country, végül a forró latin éjszakák, lüktető táncos forgataga zárta a programot. Nagy közönségsikert arattak a szólisták is, akik már klasszikusnak számító, közismert dalokat adtak elő. Közösen énekelte a Csepregi Vegyeskar, a Csicsergők gyermekkórus és a Vocal Spirit a Magyarország című dalt, ami kettős értelemben is az összetartozást szimbolizálta, hiszen a jubileumi koncerten is együtt ünnepelt a város dalosainak nagy családja. A Vocal Spirit koncertje színvonalas, látványos bemutató volt, amelyben az amatőr együttes a szó nemes értelmében vett profi elemeket csillogtatott meg hangban, a lányok táncában, színpadi mozgásában, ötletgazdagságban.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.