2023. február 5. vasárnap
[Répcevidék]

„REGGEL ÓTA TANAKODTAM, MIT MONDJAK ÉN TENEKED?”

Bse
„REGGEL ÓTA TANAKODTAM, MIT MONDJAK ÉN TENEKED?”
Talán ezek a gondoltok is megfordulhattak a büki kisiskolások fejében, amikor május legszebb ünnepén az édesanyákat,

, nagymamákat, keresztmamákat várták osztályaik kis közösségébe, hogy ünnepi műsoraikkal kedveskedjenek nekik, köszöntsék őket és megköszönjék a mindennapi gondoskodást, szeretetet.
Minden alsós osztály köszöntővel - versek, dalok, táncok, jelenetek, hangszeres zeneművek - készült e szép ünnepre. A közösen elhangzott versek, dalok az osztályok nagy családjaként köszöntötték az ünnepelteket, az egyéni verseket pedig ki-ki saját anyukájának szánta köszönetképpen.
Az ügyes, szorgos kis kezek által készített ajándékok, apró figyelmességek talán sok házban sokáig előkelő helyet foglalnak el, emlékezve a kedves ünnepre, hiszen ez a korosztály az, amely igazán nem tud hatalmas virágcsokorral, ajándéktárgyakkal kedveskedni, csak azt tudja szívből mondani: „Itt a két kezem, ez van nekem, tudod jól, ezt adom, ez mindenem..."

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.