2023. január 28. szombat
[Répcevidék]

Príma-díj 2012.

Sági Ferenc
Immár nyolcadszor adták át a vállalkozók a Vas Megyei Príma-díjakat a kimagasló szellemi teljesítményt nyújtó személyeknek. Ismét van térségünkhöz kötődő díjazott.

Immár nyolcadszor adták át a vállalkozók a Vas Megyei Príma-díjakat a kimagasló szellemi teljesítményt nyújtó személyeknek. Ismét van térségünkhöz kötődő díjazott.
A közönségdíjas, Dr. Vígh Kálmán Ph.D. történész, főiskolai docens Szombathelyen született, de gyermek- és ifjúkorát Csepregen töltötte. A MEDOSZ SK labdarúgójaként tett is a településért. Ma is büszke itteni gyökereire. A debreceni Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen szerzett történelem-orosz szakos középiskolai tanári diplomát. Egy nyíregyházi gimnáziumban kezdett dolgozni, majd a szombathelyi Entzbruder Dezső Szakközépiskola oktatója lett. Onnan került 1984-ben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola történelem tanszékére. Ma is újkori és legújabbkori történelmet tanít, az idegenforgalmi szakmenedzser szakosoknak pedig tíz évig művelődéstörténetet adott elő. Közben a főiskola gyakorló intézményében, a Bolyai János Általános Iskola és Gimnáziumban is oktat történelmet, s ennek az intézménynek az igazgatóhelyettese lett. Diákjai kiváló eredményeket értek el a tanulmányi versenyeken, és többen is külföldi tanulmányuton vehettek részt. Tudományos közleményei tanulmány-gyűjteményekben és szaklapokban jelentek meg, hazai és nemzetközi konferenciákon is részt vett.
A Vas Népe szavazóinak 40 %-a, a nyugat.hu szavazóinak pedig több mint 50 %-a rá adta le voksát. Gratulálunk a díjhoz, és további sikeres munkát kívánunk.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Príma-díj 2012.