2022. december 5. hétfő
[Répcevidék]

„Piros Pünkösd napján vártam visszatérted.”

Hováthné Pados Teréz
„Piros Pünkösd napján vártam visszatérted.”
Nyitott Pincék Csepregen
Ha Pünkösd szombat, akkor Nyitott pincék Napja Csepregen.
Ebben az évben is a csepregi Borbarát Hölgyek

valamint a csepregi Hegyközség „nyitott pincései\"
tágra nyitották a pincék kapuit a látogatók előtt.
Várták a minden évben visszatérő vendégeket, de várták azokat is akik először vesznek részt ezen a programon.
Jöttek is szép számmal az ország minden részéről.
Remélem senki sem csalódott, hiszen nemcsak jó borokkal, hanem finom borkorcsolyákkal is várták a vendégeket. 14 pince nyitott ki. A résztvevők sokféle bor közül válogathattak, kóstolgathattak.
A csepregi hegy is azt hiszem a legszebb arcát mutatta meg most ebben a szép nyári időben .
A pincék zárásakor a megfáradt bortúrázókat Szabó László fogadta a szépen kialakított zártkertjében.
Nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is megtalálták számításukat, hiszen szépen kialakított játszótér fogadta őket.
A jó zenére sokan táncra is kerekedtek.
Sötétedéskor a hangulatot a tábortűz és a tűzijáték fokozta.
Akik részt vettek egy szép élménnyel lettek gazdagabbak.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]