2023. március 17-én 14 órakor rendezték meg a Petőfi Emlékév alkalmából a Petőfi vers és prózamondó találkozót.
Az eseménynek a Petőfi Sándor Művelődési - Sportház és Könyvtár adott helyet.
A találkozó célja, hogy minél több gyerek tanuljon és olvasson verset, szeressék a verseket.
Részvételi feltétel egy szabadon választott Petőfi vers vagy próza előadása volt.
Petőfi Sándor a magyar költészet egyik legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából az Országgyűlés a 2022-es és a 2023-as évet Petőfi Sándor Emlékévnek nyilvánította.
Csepregen már többéves hagyomány, hogy megrendezik a Petőfi vers és prózamondó találkozót, ami március 15. ünnepkörhöz kapcsolódik.
Tavaly a szabadon választott vers mellett kötelező volt a János Vitéz c. versből 4 versszak felmondása, az idén nem.
A találkozót Horváth Zoltán Csepreg város polgármestere nyitotta meg és köszöntötte a jelenlévőket. Meglepetésként Petőfi Sándor az Apostol c. verséből mondott részletet.
Majd a tanulók korcsoportonként szépen, kifejezően szavalták el a választott versüket.
Ráadás ajándékként Ziembicki Erzsébet a Művelődés Ház igazgatónője Petőfi Sándor: Fölszedtem a sátorfámat c. versét adta elő.
A felnőttek szavalatát érdeklődve figyelték a diákok.
Három tagú zsűri értékelte a verseket.
Szép eredmények születtek:
I. korcsoport:1-2. osztály
Megosztott első hely: Balogh Marcell - Tihanyi Bálint
II. korcsoport:3-4. osztály
1. hely: Tihanyi Barnabás
2. hely: Holler Botond
III. korcsoport:5-6. osztály
Megosztott első hely: Fülöp Fanni - Kádár Szofi
IV. korcsoport:7-8. osztály
1. hely: Kovács Áron
2. hely: Szántó Bianka
Ők a Dr. Csepregi Horváth János Iskola tanulói.
V. korcsoport: középiskolások
Kiemelt 1. helyet Radics Patrik Rómeó, a Jurisich Gimnázium tanulója érte el.
Az összes tanuló kapott emléklapot és könyvet, őneki viszont a Kultúrház igazgatója átnyújtott egy saját hímzésű gyöngyözött kokárdát is.
Felmerült a délután folyamán a verskultúra ápolásának további tervei.
Köszönet a szép teljesítményt nyújtó tanulóknak, felkészítő tanároknak, tanítóknak, szülőknek.