2023. január 28. szombat
[Répcevidék]

ŐSZKÖSZÖNTŐ LÓCSON

Bse
Több éves hagyományt követve a lócsi képviselő-testület szeptember utolsó szombatján mulatságra hívta a település apraját és nagyját. Ünnepi díszbe öltöztették a lakosok a falut is. Hangulatos őszi kompozíciók díszlettek a falu több pontján, és a faluközpontban felállított sátor díszítése is szemet gyönyörködtető, és csábító volt a gyülekező vendégek számára. A Nyárbúcsúztató-őszköszöntő rendezvényt az elmúlt év, hasonló rendezvényén már bemutatkozó költőnő, Zsíros-Simon Mária hangulatos, az ÉLET értelmét hangsúlyozó „előadása” nyitotta, melyet a saját verseinek elmondásával tett még emlékezetesebbé. Az ünnepi szentmisén együtt adtak hálát az Úrnak a betakarított termésért a település magyar és német ajkú lakói. A szentmisét követően a büki Répcementi Férfikórus lépett a színre, és dalaival szórakoztatta, megénekeltette a főként középkorúakat képviselő magyar és külföldi lakosokat. A finom vacsora után a háziasszonyokat dicsérő sütemények garmadája csábította asztalhoz az együtt ünnepelőket. A jókedvű beszélgetés mellett aztán táncra is perdültek a lócsiak a L’amour Együttes zenéjére
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
ŐSZKÖSZÖNTŐ LÓCSON
ŐSZKÖSZÖNTŐ LÓCSON