Nemesládony idén első alkalommal csatlakozott a Közösségek Hete programsorozathoz május 15-én, melynek idén az Egy szívvel, egy lélekkel volt a mottója. Egy hét, mely rólunk, a közösségeink és a településeink értékeiről szólt.
Szerettünk volna mindenképpen olyan programot kitalálni, ami kicsit megmozgatja a falu lakóit, valamint kicsalogatja őket a lakásból. Így az az ötletünk támadt, hogy a buszvárót alakítsuk át kiállítóteremmé. Múlt és jelen időkből készült: közösségi rendezvények, társadalmi munkák, önkéntesség és régi színjátszó körök képeiből. A település lakói, nagyon örömmel fogadták és tetszett nekik, hogy vissza tudják idézni a régi és új emlékeket. Öröm volt látni az arra járók arcát, amikor felismerték magukat vagy hozzátartozójukat egy-egy képen és visszaemlékeztek az adott eseményekre. Nekünk is annyira megtetszett, mire elkészült a remekmű, hogy úgy döntöttünk, kint maradnak a képek. Reméljük, sikerült színt csempészni a szürke hétköznapokba és mosolyt csalni az arcokra.
Ohr Brigitta