2022. december 1. csütörtök
[Répcevidék]

Könyvbemutató Csepregen

Sági Ferenc
Könyvbemutató Csepregen
A 85. Ünnepi Könyvhét keretében rendezte meg a Csepregi Olvasókör Sudár Lászlóné T. Molnár Zsuzsanna könyvbemutatóját

június 13-án a Csepreg irodalmi kávéháza sorozat keretében.
A kör elnöke bevezetőjében elmondta, hogy a nyár eleji magyar könyvünnepet dr. Supka Géza régész, művészettörténész, (újság)író kezdeményezte. Íróink azóta is minden évben „ingujjban\" találkoznak ilyenkor olvasóikkal. Az utóbbi évtizedekben az irodalom és a könyvkiadásunk hatalmas változásokon ment át. A számítógépek, okos telefonok elterjedésével sokan féltik a könyveket, melyek nem fognak eltűnni. Sőt a technika fejlődése azt eredményezte, hogy az íróknak a kiadásra még nem került műveiket nem kell az íróasztalfiókban őrizni, feltehetik az internetre, s máris eljut az olvasókhoz. Az utóbbi időben íróvendégünk több, rövidebb-hosszabb alkotása is felkerült a világhálóra, s olvasható a csepreg.hu honlap: Kultúra/Irodalmi írások linkjén belül. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, viszont a Gyalogösvényeken c. mű, melynek itt látható a linkje, eleve netkötetként került fel a világhálóra.
A beszélgetés során a szerző elmondta, hogy két éve beküldte egyik alkotását a miskolci Irodalmi Rádió pályázatára. Nyert, és a szerkesztőség felajánlotta a netkötet szerkesztését és internetre helyezését. Részben önéletrajzi írásokat készített, másrészt pedig korábban megjelent cikkeiből válogatott, főképp a Csepreghez kötődő személyeket, történeteket bemutató írásaiból. A rendezvényen Mizsur Ádám, 20. századi nyomdász nehéz életútját elevenítette fel.
A csepregi honlapon már évek óta olvasható műve Zsuzsa néninek: Iluska húgomnak a frontról. E tanulmány dr. Szedenik Jenő első világháborús levelezését dolgozza fel, s mellékleteként láthatók a tábori és képes levelezőlapok is. Az írást olvasta Mocsáry Gáborné Fehérváry Judit debreceni tanárnő is, aki az I. világháborúról tervezte egy több szerzős mű kiadását. A kollégák megegyeztek abban, hogy ez az írás és mellékletei is bekerülhetnek a munkába. A szponzorok összegyűjtése után az idei év tavaszán - kis példányszámban - megjelent a könyv, melynek utolsó példányait a rendezvény látogatói meg is vásárolták.
Végül a szerző legújabb alkotásából, A Berekből a Csillagerődbe című (ifjúsági) regényből olvastak fel részleteket az egyesület tagjai és a szerző is. Az utolsó részlet felolvasása után Horváth Béla cigányprímás játszotta el a „Temetőben muzsikálnak...\" és a „Lehullott a rezgő nyárfa ezüstszínű levele...\" kezdetű dalokat. A mű egy dunántúli kisközség teknővájó cigányainak 1944. évi tragédiáját mutatja be az előzmények felvillantásával. Az olvasmányos, lírai hangulatú alkotásból megismerhetjük e népcsoport nehéz életét, hagyományaikat - közte dalaikat -, a családok összetartását, együttműködését. 1944 nyarán, ősz elején munkaszolgálatra vitték el a cigány férfiak jelentős részét a falu melletti berekből és a domboldalon élő muzsikusok közül is. Majd november elején a komáromi Csillagerődbe szállították el a többi családtagot is. Szenvedéseiket, sorsukat hitelesen mutatja be a szerző, azzal a céllal, hogy a fiatalabb generációk is megismerjék a népcsoport múltját és történelmünk e szomorú epizódját.
A könyvet T. Takács Tibor hangulatos illusztrációi díszítik. A mű a „Civil Alap 2014 - pályázati program\" támogatásával jelent meg a BKL Kiadói és Reklám Kft. gondozásában.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Könyvbemutató Csepregen
Könyvbemutató Csepregen
Könyvbemutató Csepregen
Könyvbemutató Csepregen
Könyvbemutató Csepregen
Könyvbemutató Csepregen
Könyvbemutató Csepregen