Az idő gyors múlását jelezte, hogy immár a nyugdíjas kórus is 15 éves jubileumát ünnepelte, s gondosan összeválogatott műsorral köszöntötte közönségét, számot adva a másfél évtized munkájának, próbáinak eredményéről. Hárominé Orbán Erika karvezető köszöntötte a hangverseny közönségét és vendégeit. Visszatekintve az első lépésekre felidézte azt a pillanatot, amikor Pócza János megkérte, hogy a dalolni vágyó nyugdíjasok munkáját segítse. A közös munka hamar meghozta eredményét, ami fellépésekben, meghívásokban mutatkozott meg. A csepregiek indították el a megyében a nyugdíjas kórusok találkozóját. Sokszor vettek részt Sopronban, a nyugdíjas csoportok országos seregszemléjén, mindig nagy sikert aratva. Nélkülözhetetlen szereplői jeles rendezvényeknek kis városunkban is.
4 évvel ezelőtt egy felhívást olvasva próbálkoztak meg először az országos nyugdíjas Ki mit tuddal. 2013-ban Harkányban ezüst, 2014-ben Keszthelyen arany, 2015-ben Hajdúszoboszlón ezüst, az idei évben megint Harkányban kiemelt arany minősítésben részesült a csoport. A felsorolásból is kitűnik, hogy az évek nem múltak sikerélmények nélkül. Ezt tükrözte az ünnepi hangverseny is, amelynek első részében egy népdalcsokrot hallhattunk Nagy sikert aratott az énekkel, tánccal tarkított vidám jelenetsor. A mókázás színészi teljesítményét, a poénokat, a jó erőnlétről árulkodó fiatalos táncot viharos tapssal jutalmazta a közönség A záró rész csárdásait már szinte mindenki a kórussal együtt dalolta.
A jubileumi hangversenyen fellépett Gácsi Vivien fuvola-és énekszólóval, valamint Pintér Anikó, Pintér Judit és Hujber Ferenc. A számos népzenei fesztiválon részt vett művészek vasi népdalok és vajdasági népdalcsokor előadásával bilincselték le a hallgatóságot. A nagyra becsült Nyugdíjas Énekkart, s annak vezetőjét Csepreg Város polgármestere Vlasich Krisztián és Horváth Gábor a Város Családügyi, Kulturális és Ifjúsági Bizottságának elnöke virággal és tortával is felköszöntötte a jeles nap alkalmából.
A jól sikerült est bizonyította a kórus tagjaiban rejlő tehetséget, energiát, bájos vidámságot, s nem utolsósorban a kórus vezetőjének lelkes munkáját.