A talán már sokak által ismert borász az előadás első részében megismertette velünk a bor roppant érdekes történetét, majd felhívta figyelmünket a magyar bor jelentőségére. Ezek után rátértünk a legfontosabb alapanyagra, amiből a bor születik, magára a szőlőre. Érdekes előadást hallhattunk a mai fajták kialakulásáról, a keresztezésükről, oltványokról.
Természetesen nem feledkezhettünk meg a betegségekről sem, tájékoztatást kaptunk a legjelentősebbekről, mint például a lisztharmat, a peronoszpóra és a szürkepenész. Emellett említést tettünk a rovarok elleni védekezésről is.
Ezek után elérkeztünk a legérdekesebb részhez, a bor készítéséhez. A nagy érdeklődésnek köszönhetően az előadásból beszélgetés alakult ki Vízvári úr és a hallgatók között, megvitatták a borkészítés tudományát. A sok kérdés között helyet kapott a higiénia fontossága, az edények tisztítása, a kénezés művelete.
Részletes tájékoztatást kaptunk a hordó fajtáiról, minőségének és tisztán tartásának jelentőségéről. Természetesen megemlítettük a pince hőmérsékletét és páratartalmának fontosságát is. A beszélgetés végén levontuk a következtetést, miszerint rossz edény, egyenlő rossz bor. Tömördi gazdáink bőséges tájékoztatást kaptak a szőlő születésétől egészen a bor elfogyasztásáig. Köszönjük az előadást! Kurucz Enikő