2020. április 2. csütörtök
[Répcevidék]

Ismét vastapstól zengett a bői művelődésház

Ismét vastapstól zengett a bői művelődésház
Ismét vastaps zengte be a nemrég felújított bői művelődésház falait. Mindez a zsirai otthon lakóinak és a soproni Eötvös gimnázium tanulóinak volt köszönhető.

November 23-án, szombaton már reggeltől komoly előkészületek zajlottak az épületben. A Betuker Botond, művészeti vezető által koordniált csapat rendkívül komoly hang- és fénytechnikával készült az esti előadásra. Később a csaknem 50 fős színkör is megérkezett. Mindvégig úgy tűnt, hogy a szervezőkön, rendezőkön kívül más nem izgult az esti fellépés miatt. Ez nem is csoda, hiszen a szereplők számára ez már a 10. jubileumi előadás volt. A Legyetek jók, ha tudtok című darabbal, amellyel hozzánk is érkeztek, már országszerte több városban, sőt egy erdélyi több napos turnén is megmutatták színészi tehetségüket. Az előadás eredményességének titka, ahogy a későbbi beszélgetések során kiderült a lelkesedés és a színészi játék okozta öröm. A szereplők szemében lévő csillogás a 10., vagy akár a 20. előadás után sem tűnt el.
A korábbi meghívásnak eleget téve, a Komisz (zsirai otthonának, sérültekből álló színköre) és a dESZKa (soproni Eötvös gimnázium tanulóinak) társulata egy érzelmeket felkavaró, profi munkával elkészített darabbal állt ki a bői közönség elé. Az érdeklődők hatalmas létszáma miatt rögtönzött terem átalakításra is sor került, hiszen a nézőtér eredetileg tervezett mérete nem bizonyult elegendőnek a megjelent nagyérdemű létszámához képest. A szervezők természetesen örömmel pótolták a hiányzó székeket.
A darabra való felkészülést egy éves kemény, napi szinten történő munka előzte meg. Már csak az előadás volt hátra. A két felvonásban feldolgozott mű mindvégig hatásosan, és valósághűen adta vissza a történet mondanivalóját. Az eredményt nem csupán a profi felszereltségnek és a stáb felkészültségének köszönhettük. A szereplők valódisága, átélése esetenként szó szerint könnyeket csalt a nézőközönség szemébe, felejthetetlen élményt okozva ezzel.
A függöny bezárult, a székek kiürültek, a díszlet visszakerült a dobozokba, a jelenlévők azonban máig az előadás hatása alatt állva, naponta többször megemlékeznek a szombat este során átélt élményről. Őszintén remélem, hogy lesz még alkalmunk kis falunkban ismét vendégül látni a csapatot. Illetve további sikereket kívánok az otthon dolgozóinak, a szereplőknek és a stáb valamennyi tagjának.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik bármiféle felajánlással (sütemény, pogácsa, üdítő) segítették a nagy létszámú színészek vendéglátását.
Babos Orsolya

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Ismét vastapstól zengett a bői művelődésház
Ismét vastapstól zengett a bői művelődésház
Ismét vastapstól zengett a bői művelődésház
Ismét vastapstól zengett a bői művelődésház