vajon a kertben ott ugrál-e a húsvéti nyuszi, elrejtett-e valamit a fűben, vagy a bokor alatt. Anyukák, lányok finom illattokkal töltik meg a házat, készül a húsvéti kalács, a sonka.
Nem szabad azonban megfeledkezni az ünnep fontosságáról. Húsvét Jézus feltámadásának az ideje. A templomban a Passió keretében idézte fel Jézus szenvedésének a történetét a falu kórusa. Évek óta hagyomány hogy a történetet a környező falvakba is elviszik.
A húsvétvárás és a húsvét időszaka nem volt máshogy Sajtoskálon sem.
Sokan húsvéti hangulatba öltöztették a kerteket, színes tojásokat aggattak a fákra, szépítették környezetüket. A falu utcájában is ott üldögélt a fehér és barna színű nyuszi pár és nyomon követte a falu történéseit ebben az időszakban.
A gyerekekkel mi is szerettünk volna valamit belevarázsolni az asztali húsvéti kosárba. A könyvtárban összegyűltünk és miután egy nyuszis mesét meghallgattunk, együtt szorgosan készítettük a húsvéti üdvözlő tojásokat, nyuszikat, és mi is festettünk tojásfigurákat. Kellemes hangulatban telt a délután, sokat nevetgéltünk, fürgén jártak a gyerekkezek, és hamar eljött az este is, hiszen ,,jó társaságban röpül az idő".