2023. szeptember 25. hétfő
[Répcevidék]

Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben

Balázs Anikó
Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben

A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága és a Vas Megyei Önkormányzat közös szervezésében 2022.október 6. és 2022.október 16. között Helyi Értékek Hete eseménysorozatot valósított meg, melyhez megyeszerte több mint 80 település között Meszlen is csatlakozott.
Meszlen Község Önkormányzatának régóta dédelgetett álma volt egy helytörténeti, helyi értékek kiállítás megszervezése. A program megvalósítása több hónap előkészülettel járt. A rendezvény megnyitójára 2022. október 16.-án került sor. A programra elsősorban a helybélieket, az elszármazottakat és a szomszédos települések lakóit várták. Az érdeklődők találkozhattak a településen megtalálható régmúlt használati eszközökkel ( pl.: fateknő, hurkatöltő, 1800-as évekbeli pipa, pengő ) a falu történelméről szóló írásokkal, különböző emlékeket és történeteket megelevenítő és felidéző fotókkal és újságcikkekkel, a helyi fazekasház termékeivel és a jelenleg is működő hímző szakkör alkotásaival. A rendezvényt Őri Zoltán polgármester ünnepi beszéde nyitotta meg. Utána a tárlatvezetés és egy kis megvendégelés következett.
Az Önkormányzat fontosnak tartja a magyar (azon belül is a helyi) kulturális -és néphagyományok felderítését, valamint igényes megszólaltatását, jelen korba való adaptálását és megőrzését, a helytörténeti kutatásokat. Feladatai között van a kulturális hagyományok megőrzése, a generációk közötti kapcsolatok erősítése, a polgárok életminőségét javító, értékhordozó tevékenységek létrehozása és helyi értéktár létesítése.
A rendezvény során kicsik és nagyok együtt beszélgettek. Az idősebbek meséltek a fiataloknak a régmúlt dolgairól, felidézték az emlékeket, a kiállított fotókon felismerték önmagukat és az akkori közösségek tagjait. A résztvevők példát mutattak a közösségi élet íratlan szabályaiból és nem utolsó sorban a szabadidő hasznos és kulturált eltöltéséről. Ismét közelebb kerültek egymáshoz, erősödött az identitástudatuk, megtapasztalták, hogy milyen jó egy közösséghez tartozni. Jó volt őket így látni.
A kiállítás több időpontban is megtekinthető még a helyi Közösségi Színtérben (Közösségi Házban) :
2022.10.20-án 9.00- 11.00 ig
2022.10.22.-én 15.00-17.00-ig
2022.10.25.-én 14.00- 15.00-ig
Várunk mindenkit szeretettel: Balázs Anikó közművelődési szakember

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben
Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben
Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben
Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben
Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben
Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben
Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben
Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben
Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben
Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben
Helyi értékek – Kiállítás Meszlenben