„Hej, regö rejtem” A harmadik büki regös találkozó elé

A szokást természetesen Bükön is, mint a Dunántúl falvainak többségében, évszázadokig megtartották a település fiataljai, pontosabban a legények. Szerves része volt a karácsonyi ünnepkörnek, de eredete a kereszténység felvétele előtti időkig nyúlik vissza, s több, a magyar ősvalláshoz, a sámánizmushoz kapcsolódó elemet megőrzött.
Milyen ősi is ez a szokásunk, mely valamikor régen, a téli napfordulóhoz kapcsolódva alakult ki? Dr. Sebestyén Gyula, a Néprajzi Múzeum egykori igazgatója a 19-20. század fordulóján országos gyűjtést kezdeményezett, s ennek eredményét rendszerezve az 1902-ben megjelentetett Regösénekek című könyvben tette közzé. Ezzel egy időben egy másik, Regösök című művében feldolgozta az összegyűjtött, nagy mennyiségű Kárpát-medencei anyagot. Arra a megállapításra jutott, hogy ez a szokás több ezer éves, s őseink már a népvándorlást megelőző időkből, az ugor korból hozták magukkal. Azóta más néprajz- és népzenekutatók is végeztek újabb gyűjtéseket, s a szokásról a dr. Sebestyén Gyula által leírtakat kiegészítették, több mindenben pontosították. A Néprajzi Múzeum igazgatója az összegyűjtött anyag feldolgozása során három jól elkülöníthető típusba sorolta be a regösénekeket: nyugat-dunántúli, közép- és dél-dunántúli, illetve székelyföldi. Azóta mások hazánk egyéb részein is találtak néhány regöséneket, de azok messze nem olyan tömegesen fordultak elő, mint a Sebestyén által tipizált területeken. Az újabbak közt még olyan regösénekek is találhatók, amelyek nem a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódnak, hanem a farsangihoz, vagy az esküvőkhöz.

A regölés a Nyugat-Dunántúlon és a Székelyföldön elsősorban párokat összevarázsló, másutt inkább termékenység- és bőségvarázsló szokás volt. Ma már nagyon kevés helyen gyakorolják, de több népi együttes, néptánccsoport felújította, és műsoron tartja. A Dunántúlon a felavatott (vidékünkön a bekeresztelt) legények csoportja - általában karácsony első vagy második napján, de volt, ahol újévkor - kucsmában, kifordított bundában, csörgő (láncos) botokkal, köcsögdudákkal, csengővel, egyes helyeken furulyával felszerelkezve, Hegyfalun az arcukat bekormozva keresték fel - elsősorban - a lányos házakat. A lakásajtót kinyitva beköszöntek a háziaknak, de a csoport kint maradt az udvaron. Ott adták elő éneküket, amely vidékünkön a következő elemekből állt: bevezető szakasz; csodaféle (eredetileg, s több helyen később is: csodafiú) szarvas legendája; párosító rész, amelyben a lány(ok)nak legény(eke)t regöltek, a gazda vagy gazdaasszony (esetleg a regös) öltözékének tréfás felsorolása; adománykérés; jókívánság(ok). Minden versszak után felhangzott a „Hej, regö rejtem..." refrén, ami alatt nagy zajt keltve megszólaltatták hangszereiket.
A szokás az évszázadok során változott, rövidült, és sok településen már az említett régiókban sem gyakorolták az első országos gyűjtés idején. A nyugat-dunántúli típusból a dozmati regösének tűnik a legteljesebbnek - legalábbis a csodafiú szarvasos része. Viszont hiányzik belőle a párosító elem, amely a legtöbb helyen azért is fontos, mert a párok összeregölése tartotta fenn a szokást. Ebbe a típusba tartoznak a dr. Sebestyén Gyula által Répcze-vidéki és rábaközinek nevezett változatok. Ezekben előfordulnak szórendi eltérések, fogalmi csereberék, szövegtorzulások, de a tájegységen belül igen hasonlóak.
Példaként álljon itt a Szabó József tanár úr által 1960-ban lejegyzett büki regösének szövege:
Eljöttünk, eljöttünk Szent István szolgái.
Régi szokás szerint szabad megtartani.
Hej regü rejtem, regü - regü - regü rejtem.

Amott keletkezvén egy zöld pázsit,
Azon legelészvén csudaféle szarvas.
Csudaféle szarvasnak ezer ága-boga.
Ezer ága-bogán ezer misegyertya
gyulladván gyulladjon, soha el ne aludjon.
Hej regü rejtem, regü - regü - regü rejtem.

Itt is mondanának egy szép leányt,
Kinek neve volna: Balogh Zsuzsi volna.
Hej regü rejtem, regü - regü - regü rejtem.

Ott is mondanának egy szép legényt,
kinek neve volna: Csonka Pista volna.
Hej regü rejtem, regü - regü - regü rejtem.

Mit visz neki Zsuzsi?
Viszek neki lágy dunyhát,
Lágy vánkost feje alá.
Mit visz neki Pista?
Viszek neki hippet-huppot,
Egy nagy ménkű furkósbotot a hátára.

Regüljük a gazdát, vele az asszonyát.
Mert az asszonynak retek a bocskora,
Répahejj a szíjja, krumpli a sarka,
Hej regü rejtem, regü - regü - regü rejtem.

Zöld selyem zacskó, tele százassokkal.
Fele a gazdáé, fele a regösöké.
Hej regü rejtem, regü - regü - regü rejtem.
Megsült már a kismalac, érezzük a szagát.
Nyújtsák ki a regüsöknek a hátulsó combját.

Ezt a változatot ismereteink szerint 38 répcevidéki településen, s több szomszédos vagy közeli rábaközi helységben is lejegyezték, kisebb-nagyobb eltérésekkel. A legnagyobb különbség, hogy a Mit visz neki... kezdetű versszakot vidékünkön csak nyolc településen énekelték, a többin (már) nem, közte a lejegyzés után egy évtizeddel később a televízió Fabula című műsorában szereplő bükiek sem. Ez idő tájt az alsóbüki falurészen Tátray Zsuzsanna néprajztudós harmadik fajta változatot jegyzett le. Azt elolvasva döbbentem rá, hogy az 1902-ben egyesült három Bük legénysége egymástól némileg eltérő regöséneket adott elő. (Dr. Sebestyén Gyula csak a felsőbükit említette, de nem írta le.) Napjainkban vidékünkön már csak Nagygeresden és szülőfalumban, Pósfán regölnek, folytatva a sok száz éves hagyományt.