2022. december 3. szombat
[Répcevidék]

Ezüstös csepregiek

Sági Ferenc
Ezüstös csepregiek
Az elmúlt hetekben két csepregi művészeti csoport is országos megmérettetésen vett részt.
Május végén, immár harmadik

alkalommal szerepelt a csepregi Nyugdíjas Énekkar az Országos Nyugdíjas KI-MIT-TUD döntőjében. A szakmai zsűri ezüstminősítéssel jutalmazta a csoport teljesítményét. Ebből az alkalomból beszélgettünk Hárominé Orbán Erika karnaggyal.
- Milyen út vezetett a döntőig?
- Idén a Celldömölkön rendezett megyei döntőt követően mi képviseltük Vas megyét kórus kategóriában áprilisban Pécsett az Idősek II. Kárpát-medencei kulturális és művészeti vetélkedőjében. Idén harmadszor vettünk részt a KI MIT TUD Országos Döntőben, eddig egy ezüst illetve egy arany minősítést szereztünk. Kora tavasszal volt az elődöntő Sárváron, majd onnan kerültünk a hajdúszoboszlói középdöntőbe. A döntőt szintén Hajdúszoboszlón rendezték május 29 és 31 között.
- Mekkora (énekkari) mezőny jött össze a döntőben?
- A KI MIT TUD döntőjében Hajdúszoboszlón 34 énekkar szerepelt.
- Milyen darabokkal készült a kórus a döntőre?
- A csoport 2 népdalcsokrot vitt a versenyre.
- Hogyan értékelte a zsűri a kórus szereplését?
- A döntő után különösebb értékelés nem volt, a részletesebb értékelést a középdöntő után kaptuk, ahol csupa jókat hallottam a kórusról. „Kiemelték a kórusvezetővel való együttlélegzést".
- Kik segítették az együttes eljutását Hajdúszoboszlóra?
- A döntőben a kórust támogatta a Vas Megyei Civil és Nemzetiségi Kapcsolatok Bizottság javaslatára Vas Megye Önkormányzata. Nagy köszönettel tartozunk Baranyai Andrásnak, akinek a segítségével jutott el a kórus a verseny helyszínére.
Az ott tartózkodásunk egy részét a kórus tagjai, másik részét pedig én finanszíroztam tiszteletdíjaim felajánlásával.
- Mik a kórus további tervei?
- Sajnos nagy tervek pénz nélkül nem lehetségesek, hisz minden szereplés anyagi kiadással jár. A nyugdíjas KI MIT TUD pályázati megjelenésekor a tagsággal közösen megbeszéljük, hogy vállaljuk-e az újabb megmérettetést. A jövő évi tervek között a legfontosabb, hogy a kórus 15 éves jubileumát megszervezzük és lebonyolítsuk.


Június közepén a Farkas Sándor Egylet színjátszói is országos minősítést kértek. Ennek ötlete a múlt évi Erzsébet Napon vetődött fel. Az idei közgyűlés döntése után az Egylet benevezett a vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválra és belépett a Magyar Szín-Játékos Szövetségbe.
A csapat tagjai Török Rezső: Testamentom c. parasztkomédiájával indultak, melyet három éve már bemutattak Csepregen. Az bizony elég régen volt, s főleg a három főszereplőnek - nagyon sok és nehéz szövegük volt - szinte mindent elölről kellett kezdeni. Hónapokig, heti két próbával készült a csoport Horváth Gyuláné rendező vezetésével a megmérettetésre.
A fesztivált június 17-21 között rendezték meg a kisvárosban. A részt vevő tizenöt csoport 16 előadást hozott a találkozóra. Az együttesek zöme a Dunántúlról érkezett, de volt két alföldi és két határon túli csapat is. Az előadásokat Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója vezetésével hét tagú, rendezőkből és színikritikusokból álló zsűri figyelte és értékelte naponta. Az együttesek kaptak hideget és meleget is, mi inkább csak az utóbbit. Kiemelték a nagyszerű darabválasztást. Jól illettek a szerepek a megformálóikra. Több zsűritag is dicsérte ízes nyugat-dunántúli tájszólásunkat, melyet ápolni és megtartani kell. Értékelték a szép díszleteket, melyeket Horváth Emilné, Horváth Gyuláné és Horváth János készítettek. A nagy izgalomban előforduló apróbb hibáinkat mi is észrevettük, de este Gersekaráton, a második előadásunkon már nyoma sem volt a lámpaláznak. Valóságos örömjátékkal kápráztattuk el a kis falu közönségét. Ők viszont szíves vendéglátással tették emlékezetessé számunkra az estét.
Az utolsó napon került sor a fesztivál értékelésére, a minősítések és különdíjak átadására. Négy előadás arany, 3-3 pedig ezüst, illetve bronzminősítést kapott. Mi az egyik ezüst birtokába jutottunk. Majd nyolc különdíjat is kiosztott a zsűri, melyből az egyiket, a kiemelkedő együttes munkáért járót, a Farkas Sándor Egylet színjátszói kapták.
Horváth Gyuláné, az egylet elnöke így értékelte a vasvári napokat:
„Nagyon köszönöm színjátszóinknak a kitartó munkát. A sok próba és felkészülés meghozta gyümölcsét.
Szeretném, ha Csepregen is olyan szívesen látna bennünket a közönség, mint vidéken. Nem is gondolják az emberek, hogy a mai világunkban milyen érték egy olyan közösség, mint a miénk. Szívesen hallanánk bátorítást, felénk sugárzó szeretetet, mert ez csak a kezdet volt. Hazafelé már tervezgettük a következő felkészülést mindannyiunk örömére.
Az egyesület köszönetet mond Baranyai Andrásnak, aki segítette a csoport utazását."

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Ezüstös csepregiek
Ezüstös csepregiek