Érik kenyerünk (vers)

T. Molnár Zsuzsanna:

Érik kenyerünk

A május egy csalfa csaló.
Behúzott nyakkal, szárnnyal
gubbaszt a füvön egy fázó feketerigó.
A házakon túl széltől vet
hullámot a búzatábla,
hajlik gyenge szára,
napszínű szőke színre vár.

Bár neveli karcsú szárát
a kékben pompázó dús búzavirág,
s mellettük a piros pipacs lángol,
de legyőzhetetlen lesz a kalász.
Kenyérillatról álmodik a határ,
és tavalyi lisztet szitál
még a kovászolóba a pék.

Madárraj hangol hálaadó imát,
a harangok bim-bamját
küldi légen át a májusi szél.
Érik kenyerünk, a mindennapi, az áldott,
a testet, lelket megtartó,
asztalokra, oltárokra készülő,
fohászokba foglalt őserő.