Egy mondat, két vers

Galiotti Csabának,
újdonsült költő barátomnak

A FÉNY FERDE FONALÁN

íródott verseiből szerkesztett versmondatok,
mert fent nevezett költő
szeret a szavakkal játszani

A fényre szegezve a mélyből indulok.
(A fényre szegezve... - Vegyétek és...)

Átlátok rajtatok, burokba zár a csönd.
(Nem kőbe vésem - A kéz)

Szálljatok jó szavak: az epszilon Eridániból jövök.
(Szavak és falak - A tévedés)

Álmodtam, vagy csoda történt:
szavamban öntudatlanul a te szavad zenél.
(Színek és árnyak - Kolbász kockás papíron)

Az üres fehér vasárnap a csendre vágyom,
de nem a némaságra.
(Üzenet odaátról - Gregorián ének)

Egy igaz szóért könyörgök: a porszemről kiáltok.
(Csak egy szót - Hangtalan kiáltás)

Honnan hova tartok, már nem érdekel:
ezrek nyomják kívülről az ajtót.
(Emlékfoszlányok a semmiből - Az idő halála)

Ércfarkasok sírtak-vonítottak:
a város egy új napot ismét rám rakott.
(Hétköznapi ébredés)

A mező még felszántatlan: messze még az éj.
(Ember a házban - Ezüst hajszál)

Rettegek már, halkan suttogom:
Csak azt mondd meg, hogy jutok haza?
(Instrukciók egy felvételi vizsgához - Honvágy)

Miért koptatom ilyen mohón a számat:
magam sem tudom, agyam mit akar.
(Miért koptatom - Ha majd betakarnak)
Évezrednyi hosszú éjszakából
a semmit sokszor vígan markolásztam.
(L. Caesiushoz - Az énekes koldus dala)

Lehullott szirmokon taposva szórtam két kézzel, amíg lehetett.
(Barackvirág - Vegyétek)

Akkor éltem, mikor az első szonda lépte át az ég kapuját,
ránk szakadt egy utolsó, sárga dördüléssel a földi pokol.
(Az ég kapujában - Feltámadás 2050-ben)

Jézust várjátok: itt belül valami furcsán nyomaszt.
(A farizeusokhoz - Évforduló októberben)

Lenullázott az Idő ócska kvarcórája:
féreg vagyok egy ócska porszemen.
(Mikor írtam - Ha)

Gaz vagy virág, talán egyre megy:
hogy ki voltam, már magam sem tudom.
(Gaz vagy virág - Ott mentem)

Nincs többé nap, nincs éj, nem lesz túlvilág,
de most még ablakom alatt fehér porhanyós havat kavar a szél.
(Virágok fekete szélben - Génjeink késői hordozói)

Jeltelen élni-halni stílusos egy kiművelt főnek:
már nem tudjuk, kit látunk az utcasarkon.
(Búcsúbeszéd - Advent)

Őszi álruhában feljajdul a tél: karcsú őzek gyermeksírása.
(Ősz - Ősz II.)

Sírok, zokogok legbelül a rendben:
utolsót rúgott belém tüzes asszonyszeretőm.
(Hívás messziről - Észrevétlen)
Felsóhajt az ébredő mező, a tegnapelőtti koldus-király.
(Tavasz - Őszi hajnalok)

Mint lompos vén lotyó
a fákon még halkan andalog, susog, zenél a szél.
(Téli hajnal - Őszi dallam)

Mikor az ágakat már mind tövig lerágta,
elgyengít a fehér ragyogás.
(Tél - Késői nyár)

Csak hallgatom a fák panaszát,
dallam foszlik a kupolából.
(Az ősz sóhajt - Egy sárgult fénykép)

A télidő, mint sebzett jégmadár
illatos esővel versenyt zokogott.
(Találkozás egy kék kabáttal - Ház a vízparton)

Hajad szétterült arany mezejében
gyönyöröd kelyhébe elmerülve... túlpartra juttat a szerelem.
(Érintés - Az idő-folyóban)

Utolsó simításom angyalok mosolya a szádon.
(Úgy - Mint...)

Az örök erkélyjelenetben gyönyörű
voltam... mert voltál, hogy legyek...
(Adagio - Voltam)

Lásd be, hogy kell még remény, s egy halk szó.
(Passando - Ecce homo)

Egy baldachinos ágyban testét takartam, s magam belül.
(Veled - Halk zene)
Egy utolsót vonaglott alattam,
hiába kerestem a régi lányt a nőben.
(Az első roham - Temetői randevúk)

Nagykeblű vihogó szőkék, megnyílt rózsaszín sebek.
(Még égnek - Emlék)

Kezembe vettem kelyhedet, búcsúcsókod őrzi még a szám.
(Bársony kelyhedet - Majd)

Uram, Neked köszönöm, hogy nem vagyok már.
(Csak ennyi? - / Nem /sír / a / felirat)

A kiválasztottak meghallják, nem mondom hát el Senkinek.
(Próbaidő - Összegezés)

Zsira, 2018. november 18-20.

Orbán György