2023. november 30. csütörtök
[Répcevidék]

Dunai Tamás önálló estje Bükön

Sági Ferenc
Dunai Tamás önálló estje Bükön
Március 10-én Dunai Tamás Jászai Mari-díjas, Érdemes művész „Szavakat fúvok” című önálló estjére került sor a büki Művelődési Központban.

A rendezvény a „Forgószínpad" Színházbérlet tavaszi programsorozat része volt. Dunai Tamás bölcsészettudományi karon végzett magyar-francia szakon. Színészet utáni érdeklődése ezekben az időkben kezdődött. A BBC Világszolgálat már többször meghívta, hogy a magyar adás állandó munkatársainak beszédkultúrájával foglalkozzon. De ő inkább a színészetben teljesedett ki. 1992 óta szabadúszó, több budapesti és vidéki színházban is fellép. Az ország számos pontján láthatóak előadóestjei. Bükre az egyik önálló estével érkezett. A műsorban hallhattunk többek között Szép Ernő, Márai Sándor, Radnóti Miklós, Babits Mihály, József Attila, Nagy László verseket, francia sanzonnal fűszerezve. Az előadói esten a szavak mellett szaxofon és klarinét-darabok is felcsendültek. A színésztől a zenélés sem áll távol. Gyermek és fiatal korában fúvós és szimfonikus zenekaroknak a tagja volt, valamint a színészekből álló zenekar egyik oszlopos egyénisége. A Színház- és Filmművészeti Egyetem musical osztályában zenés mesterséget tanított. Az előadói estje során a versek és zenei élmények mellett egy kis kalandos irodalom órán is rész vehettünk. Hallhattunk a magyar találmányokról, kötőszavaink és határozóink sokszínűségéről. Az est végén megosztott a közönséggel egy személyes jellegű, családi névnapi köszöntőt, melyet Dunai Tamás a gyermekeitől kapott. Ha valakinek az érdeklődését felkeltettem, az a Trió TV honlapján megnézheti az előadói estet teljes terjedelemben.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.