Sokan jöttek, hogy együtt töltsék ezt az estét. Az asztalokon fenyőág volt és mindenütt mécses égett. A sok apró láng bevilágította a termet, a színpad pedig ünneplőbe öltözött. A kisiskolások szép versekkel, énekekkel kezdték a műsort, majd a jelenetben, amit bemutattak a feldíszített kis fenyőfák mind megelevenedtek. Ezek után megérkeztek a betlehemi pásztorok és elmondták köszöntőiket.
Befejezésképpen a nagyobbak az erre az alkalomra megtanult gyertyás tánccal, járultak hozzá az ünnep meghittségéhez.
A műsort a zsirai énekkar zárta, akik a karácsonyi dalokkal arra hívták fel a figyelmet, hogy már igazán közel a megváltó. Köszönjük a felajánlott kalácsokat és a forralt bort, amit szívéjesen kínáltak a szervezők. Köszönjük a felkészítőknek, a szereplőnek a részvételt, jó volt, hogy csillagszórós gyertyafénynél szép karácsonyt ülhettünk.