2023. június 1. csütörtök
[Répcevidék]

Akik tollat fogtak

Sági Ferenc
Akik tollat fogtak
Már a nyomdában van, s várhatóan április végén, május elején megjelenik és bemutatásra kerülhet az Akik tollat fogtak: A Répce-vidék költői c. antológia második, javított, bővített kiadása.

Az első kiadásban előforduló néhány pontatlanságot javítottuk a megújult könyvben. Poétáinknak lehetővé tettük egy-két vers lecserélését újabbra, a többség élt is e lehetőséggel. Az elmúlt években olyan költőkre is bukkantunk, akik ide is kötődnek, de az első kiadásban nem szerepelnek. A tizenegy újonnan bekerült poéta közül négyen már nem élnek, de emléküket verseik közreadásával megőrizzük. A még most is alkotó három - jelentős munkásságot felmutató - férfi mellett négy hölgy, köztük két fiatal költeményei, és egyikük rajzai is bekerültek a bővített kiadásba. Így a közel 400 oldalas mű közel fele teljesen új lesz.
A könyv bemutatását a Magyar Költészet Napja utáni hétre terveztük, de a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt reálisan május végén vagy június elején, az ünnepi könyvhéten várható.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.