2023. december 7. csütörtök
[Répcevidék]

A Magyar Kultúra Napja Bükön

Sági Ferenc
Európai uniós pályázat segítségével egész napos rendezvénysorozatot tartott kultúránk ünnepén a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár.

Európai uniós pályázat segítségével egész napos rendezvénysorozatot tartott kultúránk ünnepén a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár.
Délelőtt az óvodások látogattak az intézménybe. Meséket hallgattak, A kiskakas gyémánt félkrajcárját pedig a gyerekek bevonásával adták elő. Délután a sárvári Nádiverebek Együttes műsorában megzenésített verseket mutatott be az iskolásoknak, akik az ismert dalokat együtt énekelték a zenészekkel. A zenei blokkok között irodalmi kérdésekre válaszoltak a gyerekek.
Este Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense tartott érdekes előadást a tágabb értelemben vett kultúránkról, s részletesen is beszélt az ünnephez kapcsolódó költőkről és Madách Imréről. Elmondta, hogy az ünnep ahhoz az eseményhez kötődik, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én - immár 190 éve - e napon fejezte be a Himnusz megírását. Ez év január elsején született nagy XIX. századi költőnk, Petőfi Sándor, január 21-én pedig Az ember tragédiája és más művek írója, Madách Imre. Mindhármukkal, illetve műveikkel kapcsolatosan sok érdekességet hallhattunk az est során. Például a következőket: a Himnusznak éppen ma mutatták be legújabb változatát jelnyelven, egy szál hegedű kíséretével. Petőfinek legnagyobb olvasótábora Kínában van, ahol ugyan úgy tananyag a költészete, mint nálunk. Az 1989-es diákmegmozduláskor a pekingi Tienanmen téren tüntető egyes fiatalok pólóján szereplő idézet: „Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem" volt olvasható angol vagy kínai nyelven. Az ember tragédiáját Arany János átdolgozásában ismerjük, de néhány éve a Madách által írt mű is kiadásra került. [Egyébként Madách Imre nővérének, Máriának a második férje a Mankóbüki Balogh családból származó Balogh Károly volt.] Az irodalomtörténész beszélt a 100 éve Szombathelyen született Weöres Sándorról is. Közreadta a költő 16 éves korában írt levelét, melyben ötletesen válaszolt a neki Nobel-díjat jósoló sorokra. A megemlékezés közös versmondással ért véget.
A nap utolsó programjaként a Sok-Szín-Pad Társulata új feldolgozásban, zenekari kísérettel előadta Petőfi Sándor: A helység kalapácsa c. színművét Major Ágota rendezésében.
Az irodalmat népszerűsítő rendezvények a pályázati támogatás segítségével tovább folytatódnak.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
A Magyar Kultúra Napja Bükön
A Magyar Kultúra Napja Bükön
A Magyar Kultúra Napja Bükön