2023. június 1. csütörtök
[Répcevidék]
Kultúra
Jubileum eléJubileum elé

Csepreg

A Csepregi Vegyeskar Egyesület 1990-ben alakult. Tagjai között a fiatal és idősebb generáció egyaránt képviselteti magát. Cél a környék zenei kultúrájának ébren tartása, a hagyományok ápolása, az éneklő baráti közösség bővítése,

Ezüstös csepregiekEzüstös csepregiek

Csepreg

Az elmúlt hetekben két csepregi művészeti csoport is országos megmérettetésen vett részt. Május végén, immár harmadik

DUBFORMATION DJ's 2015

Répcevis

Eltelt 2 év az előző beszámoló óta, amikor bemutattuk a Répcevisen élő Wágner Bálint és társa zenei pályán való elrugaszkodását. Most már saját zenei kiadvánnyal büszkélkedhetnek.

Gyógy-Bor Napok tizedszerGyógy-Bor Napok tizedszer

Bük

2006-ban indult útjára Szabó András BÜKIT-elnök ötlete nyomán az egy ideig két-, majd három-, ma már öt napos bor- és kezdettől gasztronómiai rendezvény (csak ez utóbbi a címében a nyolcadikig nem szerepelt).

Répcevidék nyíló virágaiRépcevidék nyíló virágai

Csepreg

Kis szünet után ismét működőképes a Répcevidék Kultúrájáért Alapítvány. Az alapítvány 1995-ben jött létre azzal a céllal, hogy összegyűjtse a Répcevidék amatőr művészeti csoportjait.

Dupla szülinap a csepregi fúvósoknálDupla szülinap a csepregi fúvósoknál

Csepreg

Két napos fúvóstalálkozó keretében ünnepelte az együttes 85, illetve 35 éves évfordulóját. Csepreg Város Fúvószenekara 1930-ban alakult, azóta többszöri átalakulással folyamatosan, jelenlegi formájában pedig 1980 óta működik.

Beharangozó

Csepreg

2015. augusztus 1-jével indítja jubileumi programjait a csepregi Petőfi Sándor Művelődési – Sportház és Könyvtár az alábbi módon: Pályázatot írunk ki „Az én Csepregem” címmel

Anyák napja NagygeresdenAnyák napja Nagygeresden

Nagygeresd

Május 3-án, délután anyák napi ünnepség volt a nagygeresdi Faluház nagytermében. Az ünnepség elején Németh Lajos polgármester úr kedves szavakkal köszöntötte az édesanyákat.

Közönségcsalogató zenei programok júniusbanKözönségcsalogató zenei programok júniusban

Csepreg

Csepreg Város Fúvószenekara az idei évre is programokban bővelkedő szereplési naptárat fogadott el. Ezzel is méltóképpen szeretné az együttes megünnepelni a csepregi fúvószenekari játék 85 éves jubileumát. Szele Tamást, a zenekar elnökét kértem egy kis múlt idézésre.

Magyar Költészet Napja BükönMagyar Költészet Napja Bükön

Bük

Rendhagyó megemlékezés volt a Költészet Napja alkalmából a Büki Művelődési Házban. Kapcsolatunk címmel Szemelvények Kozmutza Flóra és József Attila levelezéséből darabot láthatta

Orgoványi Anikó művésznő Csepregen Orgoványi Anikó művésznő Csepregen

Csepreg

Egy üde színfolt Csepreg városában, ugyanis 2015. március 30.-án Orgoványi Anikó festőművész, költő városunkban járt.

A Költészet Napja TömördönA Költészet Napja Tömördön

Tömörd

Különleges élményben lehetett részük a tömördieknek 2015.04.11-én délután a Faluházban: együtt ünnepelhettük a Magyar Költészet Napját a Sok-Szín-Pad Társulattal.

Könyvtár új helyenKönyvtár új helyen

Simaság

Új helyre, a Plébánia épületébe költözött a község könyvtára.

Húsvétvárás SajtoskálonHúsvétvárás Sajtoskálon

Sajtoskál

Húsvét előtti időszak mindenkiben a várakozás, az izgatottság ideje. Kicsik és nagyon ilyenkor tűkön ülnek már korán reggel ezen az ünnepen, hogy

Húsvéthétfő BükönHúsvéthétfő Bükön

Bük

Régi hagyományokat és ma divatos gyermekprogramokat is ötvözött „vízbevető hétfő” délelőttjén a Büki Művelődési és Sportközpont. Szabó József tanár úr

Költészet napja CsepregenKöltészet napja Csepregen

Csepreg

Költészet napi megemlékezést tartottak a Csepregen. A helyi olvasókör meghívására Fűzfa Balázs és Pusztay János " Baljós a menny felettem" címmel

A tavalyi sikeres év után az idei is kemény munkával telik a Sok-szín-pad Társulatnál.A tavalyi sikeres év után az idei is kemény munkával telik a Sok-szín-pad Társulatnál.

Bük

Nem kisebb fába vágta a fejszéjét a Nika Róbert vezette csapat, minthogy a Büki Művelődési Központtal közösen megszervezi a „Forgószínpad”

Dunai Tamás önálló estje BükönDunai Tamás önálló estje Bükön

Csepreg

Március 10-én Dunai Tamás Jászai Mari-díjas, Érdemes művész „Szavakat fúvok” című önálló estjére került sor a büki Művelődési Központban.

A munka elismeréseA munka elismerése

Csepreg

Manapság egyre többször hallhatunk a pozitív hozzáállás hiányáról, a néha előforduló botlások, hiányosságok felnagyításáról. Pedig a pszichológusok rég óta mondják, hogy a mindennapok rohanása,

Petőfi hetet tartottak a csepregi könyvtárbanPetőfi hetet tartottak a csepregi könyvtárban

Csepreg

Az elmúlt héten a Petőfi Sándor Művelődési Sportház és Könyvtár névadója tiszteletére egész hetes programsorozattal készült minden korosztály számára.

Répcementi emlékek

Csepreg

Wellner Lőrinc nyugalmazott tanár (1928-2014) Csepreg város díszpolgára, a Falumúzeum alapítója 2008-ban már családi használatra kiadott egy novelláskötetet „Répcementi bokréta” címmel, melyben

„A Répce-vidék nyíló virága”

Bük

A Répce-vidék Kultúrájáért Alapítvány 1997-ben alakult meg A Répce mente meséi és mondái me-sekönyv nyomán. A kuratórium 2015-ben „A Répce-vidék nyíló virága”-díjat alapította.

Március 15-i megemlékezés CsepregenMárcius 15-i megemlékezés Csepregen

Csepreg

Országszerte március 15-én emlékeznek meg az 1848/49-es forradalomról és szabadság harc évfordulójáról, valamint a magyar zászló és címer napjáról.

Az ünnep az élet rangjaAz ünnep az élet rangja

Bük

Az 1848-49-es forradalom az ország újjáépítésének kiemelkedő pillanata is volt. Akkor a szabadságért és a hazáért elkötelezett vezetők, közemberek egyaránt fontosnak érezték a nemzet megújulásának szent ügyét.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Mesterházán!Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Mesterházán!

Mesterháza

A helyi Önkormányzat hagyományainak megfelelően Mesterházy István (1811-1854) honvéd ezredes sírjánál tartotta ünnepi megemlékezését.

Közösen szavaltak EgyházasfalubanKözösen szavaltak Egyházasfaluban

Egyházasfalu

A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala felkérésére 2015.03.15-én együtt elszavaltuk Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versét.

1848-ra emlékeztünk1848-ra emlékeztünk

Simaság

A hűvös, borús idő ellenére számosan gyűltünk össze, hogy közösen ünnepelhessük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulóját.

,,Zászlók díszítik ma az utcákat végig.”,,Zászlók díszítik ma az utcákat végig.”

Sajtoskál

Március 15-én, vasárnap Sajtoskálon is megemlékeztek a képviselő-testület tagjai, a falu lakói az 1848-as márciusi forradalomról, és a magyar

A Költészet Napja margójáraA Költészet Napja margójára

Bük

„Vidám és jó volt s tán konok, ha bántották vélt igazában. Szeretett enni s egyben másban istenhez is hasonlított.” – így vall József Attila József Attiláról. Arról az emberről,