Szakony
Két szakonyi könyvtártag is ajándékot kapott: Horváth Emma és Galavics Gergő Balázs sikerrel szerepelt a soproni Széchenyi István Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára olvasópályázatán.
Csepreg
A Csepregi Nyugdíjas Énekkar már negyedik éve, minden évben részt vesz, az Országos Nyugdíjas KI-MIT- Tud rendezvény sorozatán.
Csepreg
A magyar költészet napját 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. A szervezők az évek során – az előadók és a költők elfoglaltságától függően – sokszor az előző vagy a következő napokon tartották a rendezvényt.
Csepreg
A Farkas Sándor Egylet tagjai és vendégei április első vasárnapján ismét elvarázsolták a szép számú érdeklődőt. A vendégeket az egyesület új elnöke Rabiné Horváth Nóra üdvözölte. Örömét fejezte ki, hogy ennyien megtisztelték a rendezvényt, és megköszönte a szponzorok támogatását.
Bük
Márciusban két kiállítás is nyílt a Büki Művelődési Központban. A hónap első napján Pődör György költő-tanár nyitotta meg
Bük
A Répce-vidék Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma 2015-ben alapította „A Répce-vidék nyíló virá-ga”-díjat. Az alapítvány célja, hogy a Répce-vidéken élő és a Répce-vidék kultúráját, hagyományait ápoló általános iskoláskorú tehetséges tanulók és mentoraik elismerést kapjanak értékőrző tevé-kenységükért.
Csepreg
Csepreg
Február 15-én nyílt meg Csepregen a Petőfi Sándor Művelődési-Sportház és Könyvtár kiállító termében Ferkovics József festőművész „Sárga, piros, kék…” című kiállítása.
Csepreg
A többi egyesülethez hasonlóan a csepregi Farkas Sándor Egylet is megtartotta évi rendes közgyűlését.
Csepreg
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesülete a sárvári vár dísztermében tartotta a megyei ünnepséget. A rendezvényen a díjazottak között volt Ziembicki Erzsébet, a csepregi Petőfi Sándor Művelődési-Sportház, Könyvtár igazgatója is. Vele beszélgettünk a kitüntetés kapcsán.
Mesterháza
Nagycenk település önkormányzata meghívásának eleget téve, Mesterháza katolikus közössége
Csepreg
Csepreg Város Díszpolgárának Wellner Lőrincnek elbeszéléskötete került bemutatásra december 3.-án csütörtök este a Petőfi Sándor Művelődési – Sportház és Könyvtár színháztermében.
Csepreg
Lezárult az Európai Unió és a Magyar Kormány támogatásával megvalósuló TÁMOP 3.2.13-12/1-2012-0527 számú pályázat. A megújulva megőrzés programját valósította meg Csepregen a Petőfi Sándor Művelődési- Sportház és Könyvtár, valamint a vele együttműködő oktatási intézmények a kulturális sokszínűség fenntartása érdekében, az Európai Unió 24.99 mFt-os támogatásával.
Csepreg
November 14-i hagyományos őszi koncertjén ünnepelte a Művelődési Házban a Csepregi Fúvószenekar megalakulásának 85., illetve újraalakulásának 35 évfordulóját.
Simaság
December 2-án került sor a 2. simasági Gróf Festetics Imre emléknapra, melynek keretében egy tudományos konferencia is zajlott. A konferencia helyszínéül a Gróf Festetics Györgyről elnevezett Művelődési Ház szolgált.
Csepreg
Legutóbbi számunkban olvashatták a Csepregi Vegyeskar Egyesület Vezetősége által közzétett jubileumi beharangozót, betekintést nyerhettek a város és a térség kulturális tevékenységében kiemelkedő szerepet játszó munkáról, eredményekről, sikerekről, hazai és nemzetközi megmérettetésekről.
Simaság
Október 4-e nagy nap volt Simaság életében! A Helyi Értéktár Bizottság által létrehozott falutörténeti kiállítást nyitották meg.
Tömörd
A Berzsenyi Dániel Könyvtár és Tömörd Község Könyvtára közös szervezésében tartott ingyenes előadást Vízvári Sándor október 10-én a tömördi Faluházban.
Bük
Az idei, immár IV. Szent Mihály Napi Forgatag programjában került bemutatásra a halálra táncoltatott lány balladájának büki változata alapján írt és nagyszerűen színpadra állított új előadás. (Ezt azért hangsúlyozom, mert Fábri Mihályné, majd Szabó József és Kocsis Krisztina pedagógusok rendezésében 1954. óta többször is bemutatásra került a ballada.)
Csepreg
A mosonmagyaróvári Tallós Prohászka István Művészeti Egyesület elnöke Pintér Éva és társai immár 4. alkalommal adnak ajándékba kiállítást a csepregi közönségnek.
Bük
A rendezvényt a program ötletgazdája, Presser Gábor (Pici bá) nyitotta meg.
Csepreg
Gyász és részvét lengte körül szeptember 3-án a Petőfi Sándor Művelődési – Sportház és Könyvtárban megrendezett könyvbemutatót.
Csepreg
2011-ben megújult Csepreg város főtere a Promenád. Ekkor született meg a Város Fesztivál ötlete, melyet idén már 5. alkalommal tartottak meg.
Bük
A település neve első írásos említésének 750. évfordulója alkalmából a város önkormányzata és intézményei a jubileumi év soron nagyszabású programot valósítanak meg. Ennek része a helység történetével, néprajzával, stb. foglalkozó kéziratok és új tanulmányok megjelentetése.
Répceszentgyörgy
A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Irodája és a helyi művelődési intézmény szervezésében szeptember 26-án Répceszentgyörgy szépen kialakított közösségi terén és a művelődési házban is színvonalas programokra várták a kis falu lakóit, akiknek nagy része élt is a lehetőséggel.
Bük
A Legyetek jók, ha tudtok! mondat sokaknak ismerős lehet. Ezzel a címmel egy nagysikerű olasz film igazán népszerű volt Magyarországon pár évtizeddel ezelőtt.
Bük
Augusztus 9-én a nagy sikerű Csinibaba című film dalaiból készült önfeledt időutazáson vehettek részt a könnyűzenét kedvelők, sok humorral és
Csepreg
Csontos Katalin és Farkas István Színek – vonalak – ünnep c. kiállításán láthatják a művészházaspár anyagát a tárlatlátogatók.