2023. december 7. csütörtök
[Répcevidék]

Tavaszvárás Zsirán

N. P. Kati
Tavaszvárás Zsirán

Nem unatkoztunk az elmúlt hónapokban sem. Már hagyományosnak számító, valamint új programokat egyaránt szerveztünk. Mindjárt februárban a Tömegsport Klub szervezésében falusi disznóölésen vehettünk részt. Lehetőség volt a hagyományos böllérkedés ízeinek kóstolására, de a vállalkozó kedvűek a munkából is kivehették a részüket. Az ilyenkor szokásos finomságok készültek, úgy mint a véres és májas hurka, kolbász, sült húsok, toroskáposzta, húsleves, disznósajt és a füstre is kerültek még jócskán finom falatok. Az egész napos program kellemes időben, jó hangulatban telt.
Egy hét múlva a telet búcsúztattuk és ezzel együtt egy magyar népszokást is felelevenítettünk, a kiszebábégetést. A téltemetésnek ezt a hagyományos, régi ünnepét ma már csak elvétve ismerik és tartják meg. Ez úgy zajlott, hogy gyerekek szalmabábut készítenek (általában leányt), és ezt hangosan, rigmusokat kántálva körbehordják. Nálunk a „Haj, ki kisze haj, kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget, haj kisze haj" versikével jártak körbe a nagyon lelkes gyerekek, s közben a jelen lévő vendégek papírlapra felírták mindazt a rosszat, amitől az évben meg szeretnének szabadulni. Ezeket a lapokat a bábura tűztük, majd meggyújtottuk és elégettük a kiszebábot. Ezzel jeleztük, hogy elűzzük a telet és várjuk a tavaszt. Ezután büfével várták a vendégeket a szülői munkaközösség tagjai, nagyon finom farsangi fánkot kóstolhattunk, meleg italokat ihattunk, amire szükség is volt, szabadtéri rendezvényről lévén szó. S természetesen táncolhattunk is éjjelig a retró diszkóban.
Kevésbé szórakoztató, de annál hasznosabb és szükséges program volt márciusban a szemétszedés. Szomorúan tapasztaltuk, hogy évről-évre nagyobb halom gyűlik össze a szemetekkel megrakott zsákokból. Jó lenne, ha az emberekben szemléletváltás menne végbe, és az a szemét, ami az autóban képződik, nem az árokparton landolna, hanem a következő szemetesben. Köszönet mindenkinek, aki az önkormányzat felhívásának eleget téve, bármilyen módon hozzájárult település és környékének megtisztításához!

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Tavaszvárás Zsirán
Tavaszvárás Zsirán