2023. november 30. csütörtök
[Répcevidék]

Takarékoskodj az energiával

Németh Lajosné
Takarékoskodj az energiával

A címben szereplő szlogennel hirdette meg az Építési és Közlekedési Minisztérium az idei évben, az Európai Mobilitási Hét kampányát. Nagygeresd község is csatlakozott ahhoz a 231 településhez, akik vállalták, hogy programokkal népszerűsítik a környezetbarát közlekedést és az energiatakarékosságot. Önkormányzatunk az elmúlt évekhez hasonlóan, autómentes napi rendezvényre invitálta a lakosságot. A Faluház udvarán gyülekeztek a résztvevők, hogy különböző sportfeladatokban mérjék össze erejüket. A versenyzők többféle korosztályt képviseltek, hiszen a gyerekektől kezdve a felnőtteken át, egészen a nyugdíjasokig, mind bemutatták tehetségüket. Előkerültek a foci és kosárlabdák, a lengőteke, a rollerek, és a kisebbeknek aszfaltkréta. A kerékpáros és rolleres vetélkedés már inkább a fiatalok sportja volt. Többüknek nagyon jó idő alatt sikerült teljesíteni egy mérleghintával nehezített szlalom pályát. Az izmok megmozgatása után, az agy megtornáztatása következett. Környezettudatos kvízkérdésekre és igaz vagy hamis állításokra kellett megfelelő válaszokkal szolgálni. Közben az üstben ínycsiklandón illatozott a marhapörkölt, amit a vendégek az utolsó falatig elfogyasztottak. A gyermekek kedvence, a szalonna és virslisütés sem maradt el. A tűztől és a játéktól kipirult arcocskák, jóízűen falatozták a ropogósra sült finomságokat. A vacsora után kihirdetésre kerültek a versenyeredmények. Minden sportversenyszám első helyezettje és az elméleti feladatok győztese is egy serleggel gazdagodott. Rövid pihenő után a fiatalok számára folytatódott a játék, kidobó és foci formájában. Sötétedés után is szállt a labda és rúgták a bőrt, késő estig kitartott a gyerekek lelkesedése. A Mobilitási Hét zárásaként, kerékpár túrát szervezett az önkormányzat. A gyülekező ezúttal is a Faluház udvarán volt, ahol kicsik és nagyok, láthatósági mellénnyel felszerelkezve várták az indulás pillanatát. Az erős széllel dacolva, de vidáman tettük meg a 15 kilométeres távot. Félúton pihenőt tartottunk, ahol frissítőket fogyasztottunk, a gyerekeknek pedig csokival és jégkrémmel honoráltuk a kitartásukat. A nap már nyugovóra tért amikor visszaérkeztünk bázisunkra, ahol még megvitattuk az autómentes napok eseményeit. Mindannyian egyet értettünk, ha jövőre lehetőségünk lesz, újból csatlakozunk a kezdeményezéshez.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Takarékoskodj az energiával
Takarékoskodj az energiával
Takarékoskodj az energiával
Takarékoskodj az energiával
Takarékoskodj az energiával
Takarékoskodj az energiával
Takarékoskodj az energiával