A Horvát Katolikus Ifjúság Vallási és Kulturális Egyesülete 2022. augusztus 1-jén szentmisével nyitotta meg a Peruska Mária Tábort a horvátzsidányi plébánia templomban Dumovits István atya, a fővédnök.
Mise után zarándoklatszerűn gyalogoltak ki a kegyhelyhez a táborozók.
A tábor célja a hagyományok megismerése, az anyanyelv ápolása, a közösséghez tartozás érzésének mélyítése. Minden napot reggeli imával és szentmisével kezdtek. De hittanórákra is sor került. Ez katolikus hitüket és horvát gyökereiket erősítette.
Ottjártamkor a táborozók éppen ebéd előtti imát mondtak.
Az idén 53 általános iskolai tanuló jött el, nemcsak Horvátzsidányból, hanem Szentpéterfáról, Jákról, Kőszegről és sok más településről is. Nomád körülmények között éltek a táborban. Sátorban aludtak, nem volt villany, sem vezetékes víz. A részvételhez nem volt feltétel a horvát nyelvtudás, de aki jelentkezett, tudta, hogy horvátul mondják a szentmisét és az imákat, sőt nyelvi foglalkozáson is részt kell vennie.
Gazdag programok vártak rájuk, többek között kézműves-foglalkozások, kirándulás, filmvetítés agregátor segítségével, fürdőzés a horvátzsidányi focipályán felállított medencében, sportrendezvények. Szabadidejükben egymással ismerkedhettek, beszélgethettek.
A tábort évek óta vezető Steiner Mirjanának és lelkes önkéntes segítőinek (hajdani táborlakók) köszönhető a tábor sikere, az, hogy felejthetetlen élményekkel, lelkileg feltöltődve térhettek haza a résztvevők.