Szeptember 10-én újra vidám felvonulóktól volt hangos Szakony Fő utcája.
A település önkormányzata, az Együtt Szakonyért Egyesület és a helyi Kistérségi Könyvtár szervezésében a falu apraja-nagyja vett részt a felvonuláson, s az azt követő programokon és bálon. A felvonulókat több helyen gazdag megvendégelés várta. Az önkormányzat épülete előtt Gömbös Tamás evangélikus lelkész áldotta meg az eseményt, s a résztvevőket. A délutánt a Nyugati Vármegye Vitézlő Rendje Hagyományőrző Egyesület bemutatója nyitotta. Őket a sárvári Kanona Band koncertje követte. A Csepreg Város Kisvirág és Rózsaszirom Mazsorett Csoportja után látványos bemutatót adott a Fit-Világ Sportegyesület. Az est báli hangulatát Czene Balázs szolgáltatta.
A rendezvény ideje alatt mobil játszóház várta a gyerekeket. A délután folyamán minden szereplőt, látogatót finom pörkölttel vendégelt meg az Együtt Szakonyért Egyesület.
A szüreti rendezvény sikeres lebonyolításához sokan járultak hozzá. Köszönet mindenkinek, aki felajánlással, szervezői munkával támogatta az eseményt.