2023. június 9. péntek
[Répcevidék]

Születésnapot ünnepeltek

Baloghné Varga Rita
Születésnapot ünnepeltek

Meghitt ünnepségre gyűltek össze a Németh család tagjai, a mesterházai faluház nagytermébe. Németh Ferencnét, született Makk Annát - de mindenki úgy ismeri: Kati néni - köszöntötték 90. születésnapja alkalmából; aki édesanya, nagymama, dédmama, anyós, testvér és sógornő. Népes család veszi körül Kati nénit, három gyermekkel, hat unokával és kilenc dédunokával büszkélkedhet. Még gyermekkorában szüleivel költözött Mesterházára, azóta is itt él fiával és menyével. Egész életében sokat dolgozott, most már a megérdemelt pihenésé a főszerep, akár napi több órán keresztül is szívesen töri a fejét egy-egy keresztrejtvényen. A mindig mosolygós Kati néninek a szívhez szóló köszöntők könnyeket csaltak a szemébe, leginkább, amikor dédunokái köszöntő versét hallgatta. A család mellet az önkormányzat részéről Dohi Zsolt polgármester, Dohi Jánosné alpolgármester, Kelemen Tünde képviselő, a Bői Közös Önkormányzati Hivatal részéről Marton Eszter köszöntötte az ünnepeltet. Az emléklap átadása mellett az önkormányzat ajándékkosárral és virágcsokorral is kedveskedett Kati néninek. Az Isten éltesse mindenki Kati nénijét!

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Születésnapot ünnepeltek