Engedjék meg, hogy pár mondatban, röviden bemutassam Egyesületünk 2020. évét.
A jövőre 125 éves Répcevis Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete élete a nem szokványos 2020. év ellenére sem telt feladatok és események nélkül. Folytattuk a megkezdett munkánkat, tevékenységünket, melyet az Egyesület tagsága januárban, a 2019. évi évzáróval egybekötött közgyűlésen jóvá is hagyott. Kitűztük az ez évi feladatokat, melyeket az előző évekhez hasonlóan határoztunk meg. Legfontosabb számunkra, hogy továbbra is ellássuk Répcevisre, ill. a környező településekre vállalt tűzvédelmi feladatainkat, emellett fejlődjünk, megtartsuk hagyományainkat és részt vegyünk helyi és környékbeli rendezvényeken.
Vonulások, riasztások tekintetében mozgalmasnak mondható az idei év, hisz decemberig 12 esetben kaptunk a riasztást, amelyen felül a településen is több feladatot véghezvitt az Egyesület tagsága.
Emellett fontos, hogy működésünket fenntartsuk és fejlődjünk, növeljük és képezzük tagságunkat. A tagság kapcsán nagy öröm, hogy újabb 3 taggal bővült csapatunk, és ők el is kezdték a Csepregen szervezett 40 órás alaptanfolyam elvégzését. A 2020. évben támogatások, pályázatok, illetve önerő útján tudtunk fejlődni. A Katasztrófavédelem és a Magyar Tűzoltó Szövetség által kiírt pályázaton Egyesületünk komplett védő- és gyakorlóruházatot nyert. Anyagi forrást nyertünk a garázs melletti öltözőhelyiség kialakítására, befejezésére és a riasztórendszer telepítésére is. Az öltözőhelyiség kivitelezéséhez több egyesületi és falubeli segítő kéz is hozzájárult, mely példaértékű, és nagy köszönet jár érte. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult fejlődésünkhöz!
A Vas Megyei Szt. Flórián Tűzoltó Szövetség pályázata útján újabb védőruházattal és védősisakkal gazdagodtunk. Sikeres pályázati forrást nyertünk a Magyar Falu program keretein belül a Tűzoltó Egyesület fennállásának 125 éves megünneplésére, melyet 2021. június 5-én, a területi tűzoltóversennyel együtt rendezünk meg. Ezen felül változatos programokkal tervezzük színesíteni a napot. Az eseményre várjuk a falu lakosságát, hogy közösen, együtt ünnepelhessük a 125 éves fennállást.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani, az SZJA 1%- és a fémhulladék-felajánlásokért. Utóbbit kora tavasszal folytatni tervezzük, hiszen nem sikerült mindenkihez eljutnunk, köszönjük türelmüket.
Sajnos az idei évben kialakult járványügyi korlátozások miatt több rendezvényt is le kellett mondani, de lehetőségeinkhez mérten megtartottuk őket, ill. részt vettünk eseményeken. Március 7-én már régi hagyománynak mondható vacsorával köszöntöttük a hölgyeket a nőnap alkalmából, mely idén rendhagyóra sikeredett, hisz az ezalatt érkezett riasztásunknak (is) eleget kellett tenni.
Május 4-én, bár csak szűk egyesületi keretek között, de megtartottuk a Szt. Flórián-szobornál a litániánkat, elhelyeztük a koszorúnkat.
A július 25-re szervezett Szt. László-litániát, sajnos az időjárás miatt csak a templomban tudtuk megtartani, de nagy örömünkre szolgált, hogy egy új kezdeményezést, a Civil Napot, a többi helyi szervezettel karöltve, jó hangulatban megszervezhettük. A rendezvény kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó hangulatban telt.
Bízunk benne, hogy a jövő évben is hasonló lendülettel tudjuk megszervezni e napot.
Augusztus 22-én Egyesületünk segítséget nyújtott a gyalókai templom felszentelésével kapcsolatos helyszín berendezésében is.
Sajnos több tűzoltó rendezvényt és versenyt nem szerveztek meg idén, de 2020. szeptember 12-én megtartották Sorkifaludon a Nyugat-Dunántúli Ifjúsági Tűzoltó Versenyt, melyre egyesületünk meghívást kapott, és sikerrel, az 1. helyen zárta azt.
Bízunk benne, hogy az elkövetkezendő év, évek újra a régi kerékvágásba terelődnek ezen a téren is. A jövőre nézve: szeretnénk a megkezdett utat folytatni, fejlődni eszközök, ill. létszám tekintetében. Szeretnénk fiatalokat bevonni az Egyesület életébe, először is ifjúsági foglalkozások keretében.
Szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy jelezzem, az Egyesületünk nyitott, kortól függetlenül mindenki számára. Aki késztetést érez, akinek tetszik, amit csinálunk, és szívesen részt vállalna e dologban, azt várjuk az Egyesületünkben! Úgy érezzük, egy település életében mindenképpen fontos ez, mind közösségi, mind védelmi szempontból.
Kovács András
elnök