2022. november 30. szerda
[Répcevidék]

„Őszi illatok, fények, hangulatok”

„Őszi illatok, fények, hangulatok”

2022. október 8-án, a kéktúrázás napján idén immár 2. alkalommal szerveztünk kirándulást „Őszi illatok, fények, hangulatok" címmel községünk környékén. Ezúttal az Ablánc-patak mentén, Kőszeg irányába indultunk el. Utunk első állomása a több mint 300 éve készült eredeti helyén álló Szent Ilona-szobor volt, ahol a résztvevők megismerhették a szobor és a hely történetét.
11 óra tájban érkeztünk a Madárvártához, ahol két csapatra váltunk szét. Itt madarászok vezetésével részletes betekintést nyertünk az itteni munkába. Megfigyeltük például a vörösbegy- és a cinegegyűrűzését, elsétáltunk a Nagy-tó partjáig, közben megtudtuk, hogy éppen a helyi, az országban egyedülálló bokros-füves növényvilágnak köszönhetően létesült Tömörd környékén a Madárvárta. Méltán lehetünk rá büszkék.
Míg az egyik csapat a madarak világával ismerkedett, addig a másik fele elsétált a régi bányatóig. Ami bár megérezte a nyári csapadékhiányt, így sem száradt ki teljesen. Szántófölddel határosan, sásokkal körbevéve most úgy fest, mint egy mini oázis.
Túránk harmadik, egyben utolsó állomása a Gradics-forrás volt. Közeledve a forráshoz már messziről lehetett érezni a tábortüzek csípős füstszagát. Lelkes csapat fogadott bennünket, megfáradt vándorokat. Szépen hegyezett nyársak, felszeletelt szalonna, friss kenyér, ital várta, hogy megfogyatkozott energiáinkat visszapótolhassuk. Ki-ki megtalálva a helyét falatoztunk, beszélgettünk még sokáig.
A kirándulás óta sok pozitív visszajelzés érkezett, a résztvevők élményekkel telve, feltöltődve tértek haza, várják a következő alkalmat.
Nem hiába, hiszen egyre nagyobb vágy ébred az emberekben, hogy minél többet lehessenek a természetben, érzik annak jótékony hatásait, különösen ha jó csapatban, közösségben élhetjük meg ezeket az élményeket.
Köszönjük, hogy eljöttetek, hogy ismét együtt lehettünk. Vigyázzunk természeti értékeinkre, épített örökségünkre és örüljünk a szerencsénknek, hogy Tömörd és környéke bővelkedik ezekben. Óvjuk, védjük, szeressük!
Fotók: Dr. Tarsoly Ádám, Borbás Anikó
Borbás Anikó

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
„Őszi illatok, fények, hangulatok”
„Őszi illatok, fények, hangulatok”
„Őszi illatok, fények, hangulatok”