2023. szeptember 23. szombat
[Répcevidék]

Ősz Hegyfaluban

Magyarné Kiss Éva
Ősz Hegyfaluban

A forró nyarat követően a szeptember is nagy meleggel köszöntött be. Elkészültek a falunk utcáit díszítő őszi dekorációk is, egy kis mosolyt csalva az arra járók arcára.
Köszönet az ötletekért, megvalósításokért!
Tavaly a vírushelyzet miatt elmaradt a falunapunk, az idén szeptember 17-én indult az ekkor szokásos falunap előesti program, az Ndrew's Acoustic, APEX, Lost Dreams, Galeri, Red Rockets és VadVágány rock együttesek közreműködésével. Másnap - szeptember 18-án - az előző estéhez hasonlóan ismét benépesült a falu szabadidőparkja: délutántól a gyerekek körében népszerű rendőr-, tűzoltó-, és katasztrófavédelmi autókat tekinthették meg kívülről és belülről is, illetve egy motoros rendőr is csatlakozott a bemutatóhoz. Falunkból származó Czirók Bianka tartott sétalovaglást a gyerekeknek, illetve légvár is várta a legkisebbeket. Sor került az „Öregfiúk" focitalálkozóra is, a régmúlt évek futballjátékosai ebéddel egybekötve, kötetlen beszélgetés mellett elevenítették fel a sok-sok éve elmúlt meccsek emlékeit. A Regős Együttes fellépése után Ágh Péter országgyűlési képviselő tájékoztatta a megjelenteket községünk sikeres pályázatairól, eredményeiről. Ezt követően a Big Mouse Band nagy sikert aratva operett részletekből álló műsorával szórakoztatta a közönséget.
A vacsorát követően a Ballantines Zenekar szolgáltatta a zenét a programokat záró bálon.
További fényképek a www.repcevidek.hu oldalon találhatók.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban
Ősz Hegyfaluban