2023. december 7. csütörtök
[Répcevidék]

Nyugdíjastalálkozó Sajtoskálon

Baloghné Varga Rita
Nyugdíjastalálkozó Sajtoskálon

Két év kihagyás után június 4-re hívta találkozóra nyugdíjas lakóit az Önkormányzat Sajtoskálon. A Kultúrház bejáratánál a képviselő-testület tagjai fogadták azokat, akik a meghívást elfogadták. Haller Imre polgármester köszöntője után a testület tagjai felszolgálták az ebédet, melyet egy zenés műsor követett. A jól ismert slágereket a résztvevők együtt énekelték a fellépőkkel, páran táncra is perdültek. Igazán jó hangulat kerekedett. A műsor után kávét és sütit szolgáltak fel a testület tagjai. Az Önkormányzat mindent megtett, hogy a nyugdíjasok jól érezzék magukat. A nap hátralévő részében volt, aki beszélgetett, volt, aki énekelt a zenésszel és olyan is volt, aki tánccal múlatta az időt. Kedves kis közösség él Sajtoskálon! Ez a találkozón is megmutatkozott, csupa mosolygós arcot láthattunk.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Nyugdíjastalálkozó Sajtoskálon