2021. február 25. csütörtök
[Répcevidék]

Nyugdíjas-találkozó Nemesládonyban

Pietrowskiné Végh Andrea
Nyugdíjas-találkozó Nemesládonyban
December 16-án ismét összegyűltünk a falu kultúrházában, hogy az időseket ünnepeljük. Szép számmal érkeztek nyugdíjasaink, akiket Németh László polgármester úr köszöntött, majd a gyermekek énekes-zenés műsorát tekinthették meg.

Az idén a felnőttek is egy előadással készültek, a Pletykás asszonyok című színdarabot adták elő, melyen nagyokat derültek a vendégek. A műsorok után finom ebédet szolgáltak fel, majd a sütemények is terítékre kerültek. A jó hangulatot tovább fokozta Tóth Tünde zenés műsora. A művésznő nem először jár településünkön, a júliusi falunapunkon már egyszer színpadra állt, és nagy sikert aratott. Ezért gondolta a polgármester úr, hogy ismét elhívja Tündit, és ezzel kedveskedik a meghívottaknak. Sikerült. Gyönyörű karácsonyi dalokat hallhattunk, melyek átjárták szívünk-lelkünk. Reméljük, mindenki jól érezte magát, és 2019-ben is megtisztelik rendezvényeinket.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.