2023. május 20-án tartották a csepregi hegyen a szép hagyományok felelevenítését jelentő „gyepűtiprást" amelyet minden évben Orbán nap táján szerveznek Szent Orbán, a szőlőhegy védőszentjének tiszteletére.
Nem sokkal ezután Pünkösd szombaton május 27-én pedig a csepregi boros gazdák tágra nyitották a „pincéjük kapuját" és várták az évente visszatérő, de az új bortúrázókat is és azokat is akik szeretik a természetet.
A hegy gyönyörű színekben pompázott. Tele volt a határ szebbnél szebb vadvirággal.
A Nyitott pincék napja is már sokéves múltra tekint vissza Csepregen.
A szép májusi idő kedvezett a rendezvénynek. Benépesítették a hegyet a vidám emberek.
14 pincében várták a boros gazdák az érdeklődőket jó borral, borkorcsolyákkal, szíves vendéglátással és az éppen most nyíló pünkösdi rózsával.
Nemcsak a közeli településekről, de az ország távolabbi részéről is érkeztek bortúrázók.
Családok gyerekekkel vagy baráti társaságok együtt járták be a hegyet pohárral és térképpel a kézükben.
Például ilyen visszatérő az Újperintiek csapata. Hozták, magukkal mint mindig a jókedvet, a nótázás örömét.
Ismét elénekelték a pincéknél, mint minden évben a „Piros Pünkösd napján vártam visszatérted..." című dalt. Ezen a délutánon alkalomhoz illően többször felcsendült ez a dal.
Újra itt volt a Kiskunmajsaiak nagy csapata, egyenpólójukon CSEPREGI BOR felirattal.
Az Egyházasfalusiak is minden évben egyre többen jönnek.
A „kemencések" is együtt járták a pincéket.
Csepreg Város Fúvós Zenekara minden pincénél eljátszott egy számot ezzel biztosította az emelkedett hangulatot. Öröm volt hallgatni őket.
Volt lehetőség lovaskocsizásra is.
A gyerekekről sem feledkeztek meg, hiszen a hétvégén Gyereknap is volt, ők meglepetés ajándékot kaptak.
A pincék zárásakor a szőlőhegy legmagasabb pontján a Rothermann-kertben Csepreg Város Fúvós zenekarának műsorát hallgathatták meg a túrázók finom vacsora mellett és gyönyörködhettek a környék látványában.
A szerencsések tombolán is nyerhettek.
A jó zenére sokan táncra is perdültek.
Jó bor, jókedv, jó zene, tánc, nótázás, szép környezet, barátok minden együtt volt ezen a délutánon.
Ünnepet hozott a csepregi hegyre mindkét boros rendezvény.
„Piros pünkösd napján imádkoztam érted,
Piros pünkösd napján vártam visszatérted.
Tele volt a határ nyíló vadvirággal,
Vártalak a keresztútnál pünkösdi rózsával."