Az elmúlt egy hónapban egyik rendezvény követte a másikat Iklanberényben. A kis településen augusztus utolsó hétvégéjén köszöntötték a nyugdíjasokat és búcsúztatták a nyarat. A kis településen évek óta hagyomány, hogy vacsorával és műsorral vendégelik meg az idősebb lakókat. Idén sem volt ez másként. A hangulatról Berentei Péter énekes gondoskodott, majd a Big Mouse Band zenéjére már a fiatalabbak is meghívást kaptak, sőt a környező településekről is érkeztek vendégek. A majdnem másfél órás koncert után még nem ért véget a mulatság, hiszen az egyik lakó édesapja, Szabó Ferenc szolgáltatta a talpalávalót.
Nagyon nem volt idő kipihenni a mulatságot, hiszen szeptember első hétvégéjén falukirándulást szervezett az önkormányzat. Bakonybélben kezdődött a program a látogatóközpont megtekintésével, majd a monosort nézhették meg. Innen visszacseppenhettek a gyerekkorába a Retro játékok kiállításán. Innen Zircre folytatódott az út. Ebéd után a zirci apátságot és a hozzá tartozó kiállítását szemlélhették meg a berényiek. Egy arborétumi séta után mindenkinek jól esett egy kis süti és frissítő fogyasztása. Hazafelé úton, az est zárásaként a Tornay pincészet finom borait kóstolták meg a jókedvű kirándulók.
Szeptember közepén ismét összegyűltek a település lakói, hogy felavassák a nyáron elkészült szalonnasütőt. Az időjárás picit bizonytalan volt, ezért a fedett rendezvénytéren grillezni is volt lehetőség. A finomabbnál finomabb sütemények, ínycsiklandó falatok még jobban összehozták a falu lakóit. Most már tényleges közösségként élik a mindennapokat. Közben kikerültek az őszi dekorációk is az község utcáira.