Ugyanis Egyházasfalu Önkormányzata immár kilencedik alkalommal szervezte meg a hagyományos, szolidáris falufutást daganatos betegségben szenvedő embertársainkért. Ezúttal a nemes cél Újkér Önkormányzatával karöltve Németh Martin megsegítésére irányult, aki gyerekkora óta komoly, egyre fokozódó mozgásszervi betegségben szenved. Este 18 órára a Keresztényi Pékségnél, mintegy 250 fős csapat gyűlt össze a fiú megsegítésére és nézett farkasszemet a fenyegető esőfelhőkkel, készen állva a több mint 6 km-es táv megtételére kerékpárral, vagy a futást vállalva. A szemerkélő esőben induló résztvevők kisvártatva már szakadó záporban küzdötték végig útjukat a segítő szeretet mindent legyőző erejével. A vizes áldozatot is hősiesen teljesítő csapatot visszaérkezésekor fenséges gulyás, illetve halászlé várta Hollósi János vendéglősnek köszönhetően. A mostoha időjárással dacolva Sándor József polgármester köszönő szavai mellett vidám zeneszó is köszöntötte a csuromvizes résztvevőket. A példás áldozatvállalás egyúttal a segítő szeretet ünnepe volt, hiszen a résztvevők pénzadománnyal is hozzájárultak Martin további gyógykezeléséhez. Köszönet érte! A szolidáris falufutás lelkes aktivistái voltak a helyi futballcsapat tagjai is, akiknek a bajnokságban nyújtott sikeres teljesítményükért, az előkelő 2. helyezésért ezúton is szívből gratulálunk. A rendezvény késő esti órái már esőmentesek voltak, így a hangulatos zeneszó táncra késztette a kitartó résztvevőket. Martin velünk futott éveken át, amíg és ahogy egészsége engedte. Most mi futottunk érte a mindent legyőző, segítő szeretet hitével és erejével. Továbbra is veled vagyunk Martin, tarts ki bátran gyógyulásod útján!