A csepregi Petőfi Sándor Művelődési -Sportház és Könyvtár már 28. alkalommal rendezte meg a Répcementi mese-, monda-és balladamondó versenyt, amely 2023.november 10-én 14 órakor kezdődött.
Helyszíne a Művelődési Hát díszterme volt.
A dr. Csepregi János Általános Iskola alsós tanulói, főleg első osztályosok jelentkeztek a versenyre, hiszen hozzájuk még nagyon közel állnak a mesék.
Bár a mese „az kell" minden korosztálynak hiszen nagy jelentősége van a gyerekek személyiség fejlődésében. Pótolhatatlan az érzelmi intelligencia fejlesztésében is.
A Művelődési Ház igazgatónője Nagyné Polgár Katalin köszöntötte a diákokat, felkészítő tanítókat és a szülőket és a mese fontosságáról beszélt.
Radics Patrik Rómeó volt csepregi diák, aki mindig részt vett a mesemondókon most a kicsiknek biztatásul Móra Ferenc: Didergő király meséjét adta elő.
Majd kezdődött a verseny a megadott sorrend alapján és 3 tagú zsüri értékelte a szereplőket.
Szép eredmények születtek:
1-2. osztály:
Első helyezés: Istenes Dalma
Második helyezés: Csortos Noémi
Harmadik helyezés: Papp Natália
Különdíjat kapott: Horváth Tara
3-4. osztály.
Első helyezés: Galántai Barnabás
Megosztott második helyezést: Balogh Marcell és
Ambrus Jázmin kapott.
Gratulálunk a nyerteseknek és minden szereplőnek.
Az Oklevél mellé ajándékcsomagot is kaptak a résztvevők.
Köszönet a felkészítő tanítóknak, szülőknek.
Ezen az őszi délutánon a mesék szárnyán meseutazáson vehettünk részt a Meseországba.
Aki nem hisz járjon utána.