2023. június 8. csütörtök
[Répcevidék]

Megemlékezés Mesterházán

Baloghné Varga Rita
Megemlékezés Mesterházán

Azokra a katonákra emlékeztek Mesterházán, akik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után kegyetlen megtorlás áldozataivá váltak, akik önként vállalták a halált a nemzetért. 1849. október 6-án végezték ki az aradi vértanúkként ismert tizenhárom honvédtisztet és Pesten Batthyány Lajost, az első független, felelős magyar kormány miniszterelnökét. Több száz honvédtisztet halálra vagy hosszú évekre várfogságra ítéltek, ahogy Mesterházy István honvéd ezredest, Mesterháza szülöttjét is. A világosi fegyverletétel után az aradi hadbíróság golyó általi halálra ítélte, majd az ítéletet tizennyolc év várfogságra változtatta. Röviddel halála előtt 1853. július 18-án kegyelmet kapott. Sírjára a helyiek a képviselő-testülettel együtt a tisztelet és megemlékezés koszorúit helyezték el. A településen már évek óta hagyomány, hogy ilyenkor az I. és II. világháborúban elhunyt katonák emlékművénél is koszorúval tisztelegnek a hősök előtt. Dohi Zsolt polgármester zárómondatában örömét fejezte ki, hogy a megemlékezésre a helyi általános iskolás gyerekek is eljöttek. Ők a jövő nemzedéke, és reméli, nem felejtik el a történelmünket, és őrzik a hősök emlékét.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Megemlékezés Mesterházán