A római időkben november 11. a téli évnegyed kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát.
Szent Mártont már a honfoglalás előtt tisztelték Pannóniában. A hagyomány szerint Márton álmában segítette Szent Istvánt és az országot, ezért Szűz Mária után Tours-i Szent Márton lett Magyarország patrónusa.
Német nyelvterületről terjedt el a fáklyás felvonulás, amely Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. Magyarországon általában német nemzetiségű települések, iskolák, óvodák és egyházközösségek szervezésében a gyerekek, kisgyerekes családok járják az utcákat maguk készített lámpásokkal és közben Márton-napi dalokat énekelnek.
Kovács Pál atya kezdeményezésre Sopronhorpácson már több éves hagyománya van a lámpás felvonulásnak. Az iskolában és óvodában a gyerekek lámpásokat készítenek, dalt tanulnak. Zsirán az idei évben most már másodízben rendezték meg a felvonulást, melyen Márton életét mondták el az iskolások, majd a templom előtt az óvodások körjátékkal idézték meg a szentet. A megemlékezés után a helyiek süteményekkel és meleg italokkal várták a felvonulókat. Egyházasfaluban is hasonló módon emlékeztek meg Szent Mártonról, itt azonban a legszebb lámpást is díjazták.