2022. augusztus 14. vasárnap
[Répcevidék]

Májusi programok Csáfordjánosfán

Májusi programok Csáfordjánosfán

A jó idő beköszöntével elkezdődtek a programok Csáfordjánosfán is. Az első a májusfaállítás volt, amelyben nagy részben az Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek. Ezt a hagyományt évről évre próbáljuk feleleveníteni, hogy megőrizzük az utókornak. Az este jó hangulatban telt, a nap végén kis eszem-iszommal, beszélgetéssel zárták a napot. Május 14-én ismét megtelt jó hangulattal a Tőzike Tér! A Kézenfogva Csáfordjánosfáért Civil Egyesület éves rendezvényét tartották. Az egyesület tagjai házi süteményekkel készültek a rendezvényre. A megnyitó után az ovisok műsora következett. Az Ümmögő Néptáncegyüttes is remek hangulatot varázsolt ide a vendégeknek. A délután további részében Horváth Rezső harmonikás szórakoztatta a közönséget, majd következtek a helyi amatőr színjátszók, az Amatőzikék, akik sokat készülve a rendezvényre mindent megtettek azért, hogy mosolyt csaljanak minden résztvevő arcára. Műsorukat hálás tapssal köszönte meg a közönség. Az est sztárvendége Tóth Tünde énekesnő volt, aki örökzöld slágerekkel és új saját dalokkal hívta táncra a falubelieket és a kedves vendégeket. Remek hangulatban zárult az este Csáfordjánosfán. A rendezvények sora nem ért véget itt még ebben a hónapban, következett a gyermeknap! A hónap utolsó szombatján az idő is kedvezett a falu gyerkőceinek. Az önkormányzat színes programokkal várta a kicsiket és nagyokat. A rendezvény 14 órakor kezdődött az Inci-Finci Gyermekfoglalkoztató interaktív műsorával, akik megmozgatták a jelenlévő felnőtteket is. Utána légvár, kosárkörhinta, fagyizás, csillámtetkózás várta a gyerekeket, A legnagyobb sikere a kishordó vonatozásnak volt. A kis jármű egész délután fáradhatatlanul szállította a kis utasokat a faluban. A tűzoltóautó is nagy siker volt, sokan kipróbálták azt is. A napot tábortűz zárta, ahol mindenki talált magának sütnivalót. Reméljük, mindenki jól érezte magát. NA

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Májusi programok Csáfordjánosfán
Májusi programok Csáfordjánosfán
Májusi programok Csáfordjánosfán
Májusi programok Csáfordjánosfán
Májusi programok Csáfordjánosfán
Májusi programok Csáfordjánosfán
Májusi programok Csáfordjánosfán
Májusi programok Csáfordjánosfán
Májusi programok Csáfordjánosfán
Májusi programok Csáfordjánosfán
Májusi programok Csáfordjánosfán
Májusi programok Csáfordjánosfán
Májusi programok Csáfordjánosfán