Meszlen Község Önkormányzata a Magyar Falu program keretében meghirdetett közterületi játszótérre pályázott, és a támogatásra jogosultságot kapott. Az építési munkálatok nemrégiben fejeződtek be. Az átadóünnepségre 2021. 06. 19-én egy közösségi nappal egybekötve került sor. A gyerekeken és szüleiken kívül a kistérség több településéről is érkeztek vendégek, környékbeliek.
Az ünnepséget Őri Zoltán polgármester beszéde nyitotta meg. Ezt egy helybéli kislány, Péteri Emma csodálatos verse és a szalagátvágás követte. Zakó Jenő plébános úr és Kalincsák Balázs evangélikus lelkész úr áldása után a gyerekek örömmel vették birtokukba a játékokat.
A játszótér átadásával egybekötve tartották a Közösségi Napot, amelynek célja a lakosság bevonása újra a közösségi életbe, a helyi identitástudat erősítése. A hosszú pandémiás hónapok alatt a településen élőknek csak szűk családi körrel volt lehetősége érintkezni. Jó volt látni, ahogy újra egymásra találtak a falubeliek és a környező településen élők.
Egész napon át különböző programokkal, fellépőkkel várták a szórakozni vágyókat. A kicsiknek volt kézműves foglalkozás, légvár, csillámtetoválás, palacsintaevő verseny, limbózás is. Különböző fellépők színesítették a programokat: az Incifinci gyerekfoglalkoztató igazi cirkuszi hangulatot teremtett. Mutyi bohóc kicsiket és nagyokat is táncra perdített. Kossuth Gergő énekes pedig szokásához híven fergeteges hangulatot csinált. A hőség sem vetett végett a jókedvnek, kicsik és nagyok egyaránt vízipisztolycsatában hűtötték le egymást. Az önkormányzat jóvoltából a helyi szakácsok kitűnő vaddisznópörkölttel és gulyáslevessel vendégelték meg a jelenlévőket. Az estét tábortűz, kötélhúzó verseny és bál zárta.
Köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott az eseményre, hogy jelenlétével megtisztelt minket! Reméljük, mindenki nagyon jól érezte magát!