2021. április 20. kedd
[Répcevidék]

Júniusi történések Tormásligeten

Júniusi történések Tormásligeten
Június 07-én civil kezdeményezésre nyugdíjas délutánt tartottunk. A falu jelenéről és terveinkről hallhattak tájékoztatót a megjelentek, majd uzsonnával vendégeltük meg őket.

A jókedvű beszélgetés után került sor a tombolahúzásra, amelyen mindenki nyert valamit.
Itt szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki anyagiakkal, bármilyen adománnyal, vagy munkával segítette a rendezvény megtartását.
Június 09-én került sor a pünkösdi focitornára, amelyen három helyi csapat vett részt. A tornát az apraja nyerte, a közép korosztály lett a második, a nagyja pedig a harmadik.
A tornát egy jó hangulatú közös ebéd zárta. A szervezők köszönik a
támogatást, és köszönetet mondanak a lelkes szurkolótábornak.
Június 2-án ismét szép korút köszöntöttünk. Kovács János bácsi ezen a napon ünnepelte a 90. születésnapját.
Az egész település nevében nagyon sok boldogságot, erőt, egészséget,
és hosszú életet kívánunk Neki!

 


M.Á.F.

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Júniusi történések Tormásligeten
Júniusi történések Tormásligeten
Júniusi történések Tormásligeten
Júniusi történések Tormásligeten