2021. december 4. szombat
[Répcevidék]

Ismét Tök Jó Nap volt

N. P. Kati
Ismét Tök Jó Nap volt

Zsirán, A Tök Jó Nap már több mint egy évtizedre tekint vissza, első alkalommal 2008-ban szerveztük meg.
Sátor híján mindig nagy izgalom előzi meg a rendezvényt, hiszen a főzőverseny és az azt követő műsorok a szabadban folynak. Idén verőfényes napsütésben 8.30-kor vette kezdetét a főzőverseny, 9 csapat részvételével. Színes kínálat állt a vendégek rendelkezésére, hiszen az elkészült ételeket meg is lehetett kóstolni. A négytagú zsűrinek nem volt könnyű dolga a rangsor felállításában. A délután folyamán vendégeink voltak a nicki Fergeteg Néptánc Egyesület tagjai, akik megalapozták a hangulatot. Őket László Attila a Csillag születik 3. szériájának nyertese követett. Fantasztikus fiatalember, csodálatos hanggal, ízes erdélyi tájszólással, vicces összekötő szövegekkel és hihetetlen szerénységgel. Feledhetetlen élményt nyújtott. Később a Balance Band mulatós műsorával szórakoztatta a közönséget, s ők is jó hangulatot teremtettek. Kamratombolát is tartottunk, ahol a településen élők által felajánlott, a kamrából vagy a kiskertből kikerülő termések, termények valamint az őszhöz kapcsolódó alkotások kerültek kisorsolásra. Az estét egy retro disco zárta. A délután folyamán a gyerekeknek lehetősége volt kézműveskedni, lehetett csillámtetoválást készíttetni. Díjaztuk a süteménysütő versenyre érkezett sütiket is. Kellemes időben, jó társaságban gyorsan megy az idő. Ennek a napnak is vége lett, de örülünk, hogy együtt lehettünk!

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.